„Valójában mit tud Nógrádi, amit egy kocsmában akármelyik kevéssé avatott alkoholista ne tudna?” – szállt bele Puzsér a szakértőbe

2022. szeptember 23. 13:37
A publicista szerint Nógrádi „mondott már mindent és az ellenkezőjét is”.

A Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában Puzsér Róbert és Horváth Oszkár Putyin részleges mozgósításáról, valamint Nógádi György „háborús szakértéséről” beszélgettek.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Nógrádi szerint Putyin beszédéből kiderült, Oroszország másodiknak alkalmazna atomfegyvert. A biztonságpolitikai szakértő arra számít, hogy a legújabb technikát viszik az oroszok az ukrán frontra.

Nógrádi György mondott már mindent és az ellenkezőjét. Ahogy épp a hadicselekmény alakul, ő annak megfelelően kommentálja 

– fogalmazott Puzsér Róbert a műsorban. A publicista úgy folytatta: „Valójában mit tud Nógrádi György, amit egy kocsmában egy feles mellett akármelyik kevéssé avatott alkoholista ne tudna hozzáfűzni a hadicselekményhez?”

„Meg mer szólalni. Talán ezt tudja” – válaszolt a beszélgetőpartner.

Puzsér szerint „a döntő különbség az, hogy valaki nem ért hozzá, de nem is játssza el a szakértőt, valaki meg nem ért hozzá és az éppen aktuális hírekből önmaga számára egy szakértői pozíciót kreál”.

A teljes adást itt hallgathatja vissza:

Nyitókép: Krizsán Csaba

Összesen 125 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Puzsér Róbert mondott már mindent és az ellenkezőjét.

Valójában mit tud Puzsér Róbert, amit egy kocsmában egy feles mellett akármelyik kevéssé avatott alkoholista ne tudna hozzáfűzni bármihez?

Nógrádi nagyszerű, szuggesztív előadó, aki saját stílust fejlesztett ki. Imponáló az önbizalma, van mire, az is szuggesztív.

A német ügyek nagy szakértője volt, meg annak is, meddig lehet elmenni az információk átadásában.

A háború új helyzet, de már régebben olvastam Schmidt Máriától a német helyzetről, a hihetetlen változásról a régi sztereotípiákhoz képest, érdekesebbet, hasznosabbat, átfogóbbat.

Azt viszont NAGYON becsülöm Nógrádiban, h. az utóbbi időben olyasmiket mond ki, mert nem tud ellent állni az éleslátás és igazmondás csábításának, amihez egzisztenciális bátorság kell, nem is kevés, annak, aki szükségszerűen nemzetközi terepen is mozog.

Bagoly mondja verébnek.

Puzsér nyegle-fölényeskedő megjegyzése annyira primitív, hogy cáfolatra sem méltó.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés