Lavrov: Németország Scholz hatalomra jutásával elveszítette az önállóságát

2022. május 17. 17:58
Az orosz külügyminiszter szerint az EU egyre jobban összeolvad a NATO-val.

Szergej Lavrov egy hétfői moszkvai ismeretterjesztő ifjúsági fórumon úgy vélekedett: az EU-ban valószínűleg csak Emmanuel Macron francia elnök „próbál még valahogy az Európai Unió stratégiai autonómiájáról beszélni”, de, mint mondta, biztos benne, hogy ezt nem fogják megengedni a kontinensnek. Megjegyezte, hogy

az EU mindinkább összeolvad a NATO-val, amiből szerinte nem is csinál titkot.

Szóvá tette, hogy Scholz kancellár eltűrte a berlini ukrán nagykövet vele szembeni modortalanságát.

Moszkva Finnország és Svédország csatlakozásában egy Washington által kilobbizott geopolitikai lépést lát

A finn és a svéd NATO-csatlakozásról szólva az orosz diplomácia vezetője azt mondta, a szövetség már évek óta számba veszi a két ország területét a keleti terjeszkedésre vonatkozó katonai tervei során, ezért belépésük ebben az értelemben valószínűleg nem jelent nagy különbséget. Közölte, hogy Moszkva Finnország és Svédország csatlakozásában egy Washington által kilobbizott geopolitikai lépést lát, Oroszország elrettentésének és a szövetség tevékenységének az Északi-sarkvidékre történő kiterjesztésének összefüggésében.

Lavrov logikátlannak nevezte a finn érvelést, amely elismeri, hogy Moszkva részéről nem áll fenn fenyegetés Helsinkivel szemben, ugyanakkor rámutat, hogy változik az európai biztonsági helyzet.

A külügyminiszter szerint Oroszország figyelni fogja, hogy a NATO hogyan használja fel Finnország és Svédország területét, és „levonja a következtetéseit”.

„A világ többpólusú lesz”

Hangot adott véleményének, hogy a Nyugat minden téren igyekszik megalapozni dominanciáját, „de Oroszország, Kína és más, önbecsüléssel rendelkező országok, mindent megtesznek azért, hogy kulcsfontosságú ágazataik ne függjenek azoktól, akikről bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem hajlandók az együttműködésre”. Azt jövendölte, hogy a világ többpólusú lesz. Meglátása szerint Moszkvának lényegében nincs miről beszélnie a Nyugattal, amely bojkottál minden kapcsolatfelvételt.

(MTI)

Nyitókép: RUSSIAN FOREIGN MINISTRY / SPUTNIK VIA AFP

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Németország valóban nagyon meggyengült. Most lapít és várja, hogy mi kaparjuk neki is a gesztenyét

Amilyen mértékben Nyugat-Európa oroszellenes, ugyanannyira erősödik az amcsi befolyás az EU-ban.

Átkozódsz, mert nem tudsz mit válaszolni a valóságra?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés