Potápi: Február a gyermekegészség hónapja

2021. február 22. 12:05
Nagy az érdeklődés a nemzetpolitikai államtitkárság által indított, külhoni magyar egészségügyi szakembereknek szóló februári online képzések iránt, amelyek a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Gyermekorvosok Társaságának szakmai irányításával valósulnak meg – közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn az MTI-vel.

Potápi Árpád János közleményében felidézte: 2021, a nemzeti újrakezdés éve keretében a nemzetpolitikai államtitkárság tematikus hónapokat tart, amelyek részeként február a gyermekegészség hónapja. Kifejtette: a havi tematika jegyében négy héten át tartó online képzéssorozatot hirdettek külhoni magyar gyermekorvosok, ápolók, pszichológusok számára, amelyek február 5-26. között zajlanak.    

Az államtitkár elmondta: a képzések iránt rendkívül nagy az érdeklődés, egy-egy alkalmon több mint 200 külhoni szakember vesz részt,

de jelentős számban kapcsolódnak be laikusok, érdeklődők is. Hozzátette: a sorrendben harmadik, múlt hétvégén tartott képzést Hit és gyógyulás címmel rendezték meg, amely rendkívül érdekes témát, a hit gyógyulásban és gyógyításban játszott szerepét járta körbe. Potápi Árpád János hangsúlyozta: a járványhelyzet idején is egységes nemzetben gondolkodnak. Fontosnak tartják, hogy a jelenlegi nehéz időszakban azoknak nyújtsanak segítséget, akikre a legnagyobb teher hárul: az egészségügyi dolgozóknak.    

Hozzátette: a magyarországi jó gyakorlatoknak az egész régióban történő meghonosítása által nemcsak a külhoni magyar egészségügyi szakemberek gazdagodnak új ismeretekkel, hanem erősödnek a határokon átívelő szakmai és baráti kapcsolatok is.

(MTI)

Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés