Orbán Viktor négy napon át próbált ellenállni a pánik egyre fokozódó nyomásának. Nem tudta, mekkora a baj, és nem akart intenzív viszonyt kialakítani a válsághelyzettel, hisz a beomló egészségügy romjai alatt politikailag maga is halálát lelheti. Aztán látta, hogy ez nem működik: hiába migránsozik, hiába fenyegeti a pedagógusokat, az örvénylő félelem és a kattintáspánik erősebb a népszerű lemezek dallamainak élményénél. Orbán Viktor felült a közhangulatnak, teljesítette a követeléseket, és bezáratta az iskolákat. Nem is kellett több, mint újabb négy nap, és Orbán Viktor már maga diktálja a hisztériát. Még nincs kijárási tilalom, de lesz alkotmányos válság, lesz rendeleti kormányzás, és lesz korlátozott sajtószabadság – megannyi gumicsont, melyekkel a baloldalt ugyanabba a csapdába vezeti, mint a 2015-ös menekültválság idején. Az ellenzéki politikusok akkor lebecsülték a problémát, Orbán Viktor úgy kalkulál, hogy ezúttal túlbecsülik – nem is feltétlenül a járványt, inkább annak politikai következményeit. Orbán Viktor úgy kalkulál, hogy a magyarok hálásak lesznek, ha kevesebb halottjuk lesz, mint az olaszoknak meg a spanyoloknak – hát legyenek hálásak neki, aki a válsághelyzetben erős kézzel vezetett! Orbán Viktor úgy kalkulál, hogy a magyarok nem korrekt tájékoztatásra, nem alternatívák bemutatására, nem hiteles és felelősségteljes beszédre, hanem szigorú apafigurára vágynak, aki megvédi őket. A magyar társadalom érzelmi és erkölcsi állapotát elnézve aligha kalkulál rosszul. Akárhogy is: az ellenzék legalább próbára tehette volna Orbán Viktort azzal, hogy őszintén és árnyaltan kommunikál, nem pedig a minél rosszabb, annál jobb szellemében tetszésre vadászik, és államcsődöt provokál.
Meg lehet nyugodni: nem lesz itt diktatúra. Caesar a válság végén nagyvonalúan visszautasítja majd a koronát. Semmit nem érne vele: ez az ország ennél jobban már nem kerülhet az uralma alá.”