Az európai zöld megállapodás kivitelezéséhez két lovat kell megülni

„Melyek a fenntartásai a csomaggal szemben?

Frans Timmermans első alelnök, a Green Deal felelőse jött egy javaslattal a zöld megállapodás kivitelezéséhez szükséges összegekről, de mi csak egy keretről döntöttünk, a finanszírozás kérdése egy másik történet. Az ezer milliárd euró nyilvánvalóan egy becslés, a pontos összeget senki nem tudja eldönteni, de a nagyságrend valós, annyi kihívás van. Vannak országok, amelyek gazdasági erejükből, struktúrájukból kifolyólag könnyebben átállnak majd, más országok nehezebben. Hogyha azt mondom, hogy szüntessük meg a széntüzelésű hőközpontokat, akkor kiderül, hogy Lengyelország 80 százalék erre építi az energiaellátását, tehát sokkal nagyobb gondban van, mint mások. Ezért szükséges a méltányos átállási alap, amelyet száz milliárd eurós értékre becsületek fel, ez a teljes költség tíz százaléka. A bonyodalom innen kezdődik, mert a pénz nem áll rendelkezésre, és nem is lesz olyan program, amelyben az EU vissza nem térítendő átállásként osztja ki ezt az összeget. Az uniós költségvetésből 7,5 milliárd euró megszerezhető, országonként 2 milliárdban maximálva, de a 2 szorozva 27-tel nem 7,5…

A felháborodás pedig onnan pattant ki, hogy a 7,5 milliárd euró a jelenlegi költségvetés a közös agrárpolitikából és kohéziós politikából származna, azaz Közép-Kelet-Európában van szükség a pénzre, hogy méltányos legyen az átállás, de a szintén Közép-Kelet-Európában legfontosabb két politikából vennék el. Az is probléma, hogy rendben van-e, ha kimutathatóan egy tagállam érdekei szerint indulnak el a folyamatok? A földgáz miatt zajlott óriási vita, hogy fenntartható-e vagy sem a használata – a szénnél környezetkímélőbb –, és eldőlt, hogy ideiglenesen használjuk ezt is. De a földgázat Oroszországból hozzuk, mert épp rendelkezésre áll a vezeték, ezzel azonban kinek a zsebére játszunk…? Vannak más kérdések is, például a szénadó, amelyet az EU nem tud egyedül megállapítani, mert kiiktatja magát a jelenlegi gazdasági folyamatokból. Ezeket a problémákat csak globálisan lehet megoldani, de a davosi világgazdasági fórumon sem úgy néz ki, hogy a kerek beszédeken túl döntések tudnának születni.

Mi szükséges ahhoz, hogy komoly döntések szülessenek, hogyha az olyan katasztrófák után sem látni változást, mint amilyenek Brazíliát vagy Ausztráliát érik?

Nem hiszem, hogy a katasztrófák fogják kipattintani a globális változást, hanem sokkal inkább az együttműködés szorosabbra vonása. Biztosan lesz változás, de nem a közeljövőben, mert jelenleg nem az országok együttműködésének szorosabb együttműködése felé tartunk, hanem ellenkező irányba. Trump miatt, Irán miatt, Putyin miatt, Hszi Csin-ping miatt a protekcionizmus felé haladunk.

Nem mindenki ért egyet azzal, hogy két lovat lehet egyszerre megülni: egyrészt hatékony lépéseket tenni a klímaváltozás mérsékléséért, másrészt megtartani a gazdasági növekedést és versenyképességet. Mennyiben látja fenntarthatónak ezt?

Muszáj lesz megülni ezt a két lovat, mert hogyha lassul a gazdaság, akkor nem lesz miből finanszírozni az átállást. Hogyha munkahely hiány lesz, akkor nem lehet meggyőzni a társadalmat arról, hogy az átállás érdekében vállaljanak személyes felelősséget. Azok a technológiák, változások, amelyeket látunk, párhuzamosan történnek, összefüggenek egymással, ezekre pedig válaszolni kell. Ehhez szabályozásra van szükség, és intelligensre: ilyen volt például, amikor az EU megtiltotta az apró műanyag használati cikkeket, mert így máris új piacot generáltunk, hiszen ezeket új technológiákkal pótoltuk.”