A magyar, aki menti az ukrán népzenét

2019. december 5.

Szilvay Gergely
Both Miklós, akit A dal zsűritagjaként és a Napra gitáros-énekes-dalszerzőjeként ismerhetnek, 2014-ben ment először Ukrajnába gyűjteni, s azóta szinte az egész országot bejárta a Kárpátok vidéke és a háborús övezet kivételével; százharminc faluban gyűjtött közel ötezer ukrán dallamot. Egy magyar zenész munkájának köszönhetően Ukrajna legnagyobb online folklóradatbázisa jött létre. Portré.
BOTH MIKLÓS
Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram díjas és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett kommunikáció-esztétika szakon. A Napra együttes énekes-gitárosa és dalszerzője, a Hangzó Helikon sorozat Radnóti-lemezének szerzője. Korábban játszott a Kárpát Möbius és a Barbaro zenekar tagjaként is. Saját zenei projektje a Folkside, amelynek eddigi egyetlen albuma a 2013-as Csillagfészek. 2014-ben fél évet töltött Kínában, ennek eredménye a Kínai utazólemez. Hazánk szegényebb régióit járva rendezett tehetségkutató műsort, ebből lett a Palimo Story. 2016 és 2019 között a Duna televízió A dal című műsorának zsűritagja. Az ukrán folklór dokumentálására és publikálására szakosodott, 2014-ben alakult Polyphony projekt vezetője.

December 15-én Both Miklós karácsonyi koncertet ad a budai Várkert Bazárban, nem is akármilyet: tíz falusi paraszténekessel, a kijevi Bozsicsi énekegyüttessel és magyar zenésztársaival együtt mutatják be az eltűnő ukrán falusi szokásokat, dalokat. A Szent Miklós napjától vízkeresztig tartó időszak jellemzőbb állomásait járják végig kisfilmek, ukrán parasztasszonyok és muzsika segítségével.

AZ UKRÁN NÉPI HAGYOMÁNY A SZOVJET ÉRÁBAN

„Megérkezünk egy faluba, ahol a szovjet időkben az iskola ötszáz diák, a művelődési ház pedig több száz fő befogadására épült, és ahol most mindössze nyolcvanöt özvegyasszony él. Ott van egy hatalmas, szinte lakatlan település, amely talán hétvégente megtelik élettel, amikor visszamennek a gyerekek, unokák. De ugyanazokat a folyamatokat és problémákat érzékeljük, mint nálunk, csak drasztikusabban, és a helyzet kilátástalanabbnak tűnik” – kezdi a beszélgetésünket Both Miklós. Természetesen nem magyar, hanem ukrán falvakról van szó.

Adja magát a kérdés: magyar zenészként miért éppen az érdekli őt, hogy az ukrán folklórból mi maradt meg. „Ha mindenki egyféleképpen kezd el gondolkodni, akkor nehezebben találjuk meg a megoldásokat, de a globalizáció miatt egyre nehezebb fenntartani a világ kulturális sokszínűségét” – fogalmaz a zenész.

Itthon a tudományos magyar népzenekutatás kezdetét Kodály 1905-ös első felvételeitől számítjuk. Ezután több nemzedéken át folyt a rendszerben gondolkodó, magas minőségű gyűjtőmunka, amely megalapozta a táncházmozgalmat. Az elmúlt száz évet az aggódás jellemezte, hogy a népi hagyománynak már csak az utolsó percei vannak hátra. Történelmi léptékben ez igaz is. Ukrajnában ez a folyamat később kezdődött, de kíméletlenebbül ment vége a Szovjetunió bénító ölelése miatt.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés