Kiszorított zsidó művészek, hamisító hatóságok: újabb holokausztkutatások jelentek meg

2019. augusztus 28. 10:18
Megjelent a Randolph L. Braham által szerkesztett könyv, a Tanulmányok a holokausztról X. kötete. Recenziónk.

Már Randolph L. Braham halála után adták ki a magyarországi holokauszt neves kutatója által szerkesztett könyv, a Tanulmányok a holokausztról X. kötetét, ami hagyományosan a Múlt és Jövő kiadó szerkesztésében jelenik meg. A munka kilenc tanulmányt tartalmaz, melyeket kronologikus sorrendben tár az olvasó elé.

Harsányi László társadalomkutató, a Holokauszt Emlékközpont korábbi igazgatója régi kutatási témáját,

a zsidó művészeknek magyar művészeti életből való kiszorítását vizsgálja

az 1938-ban, az első zsidótörvénnyel felállított kamarai rendszert követően. Írásában gazdagon idéz a korszak parlamenti vitáiból és sajtóanyagából. A témába magát szorosabban bele nem ásó kutató számára különösen értékes lehet a szerző széleskörű ismerete a zsidó művészeti világ korabeli helyzetével kapcsolatban, illetve a különösen sokszínű visszaemlékezés-irodalom, melyet Harsányi citál. A szerző megállapítja, hogy „a zsidó művészek eltávolítása a színpadokról és a hangverseny-pódiumokról még e szörnyű korszak túlélői esetén is pályájuk megtörésével, esetleg félbehagyásával járt együtt”. Bár nincsen teljes névsor a holokauszt művész-áldozatairól, Harsányi erre is kísérletet tesz esszéjében. Mindössze a könyv tagolásának tükrében vitatható, hogy a tanulmány a holokauszt előtti részhez került: más esetekben nyilván megütközést keltene, ha a zsidótörvényeket nem tekintené valaki a holokauszt részének, de persze ez valószínűleg nem a szerző hibája.

A tanulmánykötet holokauszt alatti részéhez tartozik Szita Szabolcs emeritus professzor, az MTA doktora, a Holokauszt Dokumentációs Központ volt igazgatójának tanulmánya, mely az 1944-es deportálási folyamat gyakorlati menetéről ad összefoglalást. A tanulmány kétségkívül részletes és logikus menetű áttekintés, mindössze az tűnik kérdésesnek, a magyar adminisztráció holokauszt alatti magatartása valóban „jórészt feltárt" fejezet-e. Szita száraz adatokkal és menetrendekkel teletűzdelt írását emlékezésekkel egészíti ki, mint például Freudiger Fülöp ortodox zsidó vezető memoárjával. Eseményleírásához a szakirodalom által ritkábban idézett összeállításokat is felhasznál. Tanulmányának végén megállapítja, hogy a további ellentmondások és adathiányok feltárása jelenleg is folyamatban van. Írása a deportálások miatt az Egyesült Államokban indított modern perek bemutatásával zárul. 

Bizonyos értelemben műfaji újításnak számít Böröcz László művelődésszervező és kultúrtörténész, a 2B Galéria vezetőjének írása a tanulmánykötetben, aki elsősorban elérhető adatok összegzésével és

újfajta művészi adaptációval jelentkezik a zsidók megtévesztésére írt waldseei postai lapok kapcsán.

Írása annyiban üt el a többi tanulmánytól, hogy új kutatási eredményt nem közöl, ám kétségkívül színesebbé teszi az amúgy szinte szigorúan történelmi tanulmányokra korlátozódó munkát.

A holokauszt-kutató számára már mindenképpen ígéretesebb Molnár Judit történész, a Szegedi Tudományegyetem docensének tanulmánya, aki a szolnoki zsidó gyűjtőtábor érdekfeszítő csendőrségi dokumentumait közli írásában. Ismeretes, hogy a magyar rendvédelmi szervek forrásanyagából alig maradt meg valami a kutatók számára, különösen hiányosak a csendőrségi iratok. Így különösen fontos, hogy csendőrségi jelentések olvashatók az írásban a deportálások idejéből, ám – némileg talán ellentétben Braham bevezetőben írt beharangozójával – azokban éppen az a legizgalmasabb, amit nem közölnek. Az iratok ugyanis a szolnoki zsidók brutális vallatására lényegében nem utalnak, egyértelműen hazudva a hivatalos szövegben, így némi kételyt vetve azon állításokra is, melyek szerint a helyi lakosok örülnének a deportálásoknak. Ha valamire rámutatnak a dokumentumok, az éppen a rendvédelmi szervek körében már ekkor is jelentkező, akár hivatalos iratokat is meghamisító mentalitás, melyet a totalitárius rendszerek kutatói jól ismerhetnek más példákból.

Vadas Henrietta újságíró a zsidóság Csík vármegyei történetét vizsgálja, ám tanulmánya, mely csupán sajtóforrásokat ígér, elrejti írásának valódi értékét, melyet a megmozgatott levéltári iratanyag takar. Ez elsősorban a helyi hitközségek hatóságokkal való levelezéseire, kapcsolattartására vonatkozó adatközlés, melyből

a helyi hatóságok mentalitására is következtethetünk.

A szerző közli továbbá a holokauszt helyi áldozatainak névsorát. (Itt is megmutatkozik azonban a könyv tagolásának sajátos elve, hiszen az idézett források többsége a deportálások előtti időszakra vonatkozik).

A tanulmánykötet holokauszt utáni részét tárgyaló fejezeteihez tartozik Szécsényi András történész, a Corvinus Egyetem és a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete munkatársának írása, aki kevéssé feltárt külföldi iratanyagok, visszaemlékezések és interjúk kivételesen gazdag tárházát használta fel, mikor a felszabadult deportáltak svédországi sorsát vizsgálta meg. Írása azért is érdekfeszítő, mert összehasonlítja a koncentrációs táborokban és a svédországi menekülttáborokban töltött időszakot, nem hallgatva el a hazatérő magyar zsidók otthoni viszontagságait sem. A tanulmány további erőssége a nemzetközi szakirodalomban való alapos megágyazottsága.

Olosz Levente történész, az Eszterházy Károly Egyetem doktorandusza a holokauszt utáni antiszemitizmus kérdését vizsgálta Erdélyben. Ezen tanulmány esetében is lényeges a nemzetközi irodalomra való gazdag utalás, illetve az újító és igen fontos – ám sajnos a magyar szakirodalomban ritkán alkalmazott – komparatív perspektíva. A szerző összehasonlítja a háború utáni lengyelországi és csehszlovákiai pogromokat a magyarországiakkal és az erdélyiekkel, így ad áttekinthető, ám a hasonlóságokat és az eltéréseket egyaránt érzékletesen kiemelő képet. A tanulmányhoz táblázat tartozik az erdélyi zsidóellenes atrocitások jelleg szerinti leírásával.

A tanulmánykötet végén ismét diszciplínabeli színfolt Forrás-Biró Aletta iskolapszichológus, egyetemi oktató és Kovács András szociológus, a CEU egyetemi tanára tanulmánya, mely a holokauszt magyarországi iskolákban való feldolgozását vizsgálja. A kutatás érdekessége, hogy

a válaszadó középiskolai tanárok 2-3% bizonyult antiszemitának

felmérésük során, és más területeken (így például: milyen eseményekre kell megemlékezni az iskolákban, milyen leckéket kell levonni a holokausztból, mire lenne szükség a további oktatáshoz, tapasztalt-e antiszemita megnyilvánulásokat az iskolában) sem adnak olyan hajmeresztő válaszokat, mint amilyeneket egyes írások szerint Nyugat-Európában tapasztalni lehet.

A tanulmányt a sorozatszerkesztő Randolph L. Braham összefoglaló esszéje zárja a magyarországi holokausztról. Érdekfeszítő, hogy itt Kasztner Rezső cionista embermentőre már nem mint kollaboránsra utal, igaz, ez illeszkedik Braham utolsó években mutatott véleményváltásába. A neves kutató írásában a 60 ezres számot adja meg, mint a zsidóság valószínűnek tartott hazai veszteségét, amennyiben a német megszállás nem következik be, vagy a magyar közigazgatás nem kollaborál olyan nagy mértékben. Utóbbi kérdés kétségkívül további kutatás igényel.

 

Tanulmányok a holokausztról X. Szerk. Randolph L. Braham (Budapest: Múlt és Jövő, 2019)

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zsidó származású antiszemiták?

"A zsidó mint olyan és nem olyan

Révész Sándor
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Szabó Róbert: A kommunista párt és a zsidóság, Windsor Kiadó, 1995
http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-zsido-mint-olyan-es-nem-olyan

Mikor olvashatunk komplex tanulmányt arról, hogy a zsidó származásúak az igazságszolgáltatásban, államigazgatásban, közigazgatásban, gazdaságban, stb., milyen bűnöket követtek el a más származásúakkal szemben?

London, 1943. október 14.
Mr A. W. G. RANDALL KÜLÜGYI TANÁCSOS FELJEGYZÉSE L. B. NAMIER PROFESSZORRAL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSÉRÕL:

“Namier professzor (Jewish Agency) tegnap közölte velem, munkatársai súlyos aggodalommal gondoltak azokra a lehetséges következményekre, amelyek a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800 000 zsidót sújtanák, ha a magyar kormány idő előtt szakítana Németországgal...

Namier professzor közölte: a zsidókat illetően az egyetlen remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig, amíg gyakorlatilag nem látszik valószínűnek, hogy a németek már nem lesznek képesek reagálni.”

(A fenti dokumentumot teljes terjedelmében közölte: Magyar - brit titkos tárgyalások 1943-ban, Kossuth Könyvkiadó, 1978. A Jewish Agency a Cionista Világszövetség vezető szerve, a palesztinai zsidóság
érdekképviseleti szervezete.)

A nemzeti szocialista Németországban a zsidó kivándorlást, disszidálást segítő kézikönyvet a Philo-Atlaszt, (Handbuch für die Jüdische Auswanderung) 280 oldalas terjedelemben 1938-ban adta ki a Philo Jüdischer Buchverlag Berlinben.

Szólj, ha találsz hasonló disszidálást segítő kézikönyvet a kommunista országok könyvkiadásában.

Válaszok:
Berecskereki | 2019. augusztus 28. 14:08

Természetesen az igazi az lenne, ha i.e. 3000-től kezdődne.

http://www.magtudin.org/Hernadi_Tibor_A_magyarorszagi_zsidosag.pdf

Kiemelve a 169-170. oldal

A teljes Philo-Atlas
https://portal.dnb.de/bookviewer/view/1032704535#page/n167/mode/1up

"Jó lenne tisztázni, hogy milyen ismérvek alapján ...."

Érdek, profit ismérvek alapján.

Köszönöm az engedékeny elbírálást.

Hát igen. a Munkaszolgálat túlélési rátája 50% feletti volt, a Vári kitörésé 5% alatti.

irigységből, bosszúvágyból, kapzsiságból tizedelték a zsidókat

A "Horthy fasizmus" által befogadott idegen menekültek története Braham szerint:

Forrás: Randolph L. Braham: A magyar holocaust, első kötet, Gondolat, 1988, 88-89.old.

“A legelső (zsidó) menekültek (Magyarországra) Németországból érkeztek, nem sokkal azután, hogy a nürnbergi törvényeket 1935-ben elfogadták. Őket követték már jóval nagyobb számban osztrák zsidók az 1938-as Anschlusst követően, amely a Harmadik Birodalmat Magyarország tőszomszédjává tette. Egy évvel később a Németországhoz csatolt Cseh-Morva Protektorátusból menekültek a zsidók, majd Csehszlovákia feldarabolását követően a függetlennek nyilvánított szlovák bábállamból.

Ezek a német, osztrák és protektorátusbeli menekültek viszonylag jómódú emberek voltak, és vagy rokonaik éltek Magyarországon, vagy üzleti kapcsolatok fűzték őket Magyarországhoz. Így azután nemigen igényeltek anyagi támogatást a magyarországi zsidó szervezetektől.”

„Kisszámú lengyel zsidó menekült még a második világháború kitörése előtt Magyarországra. Főként Galíciából jöttek, hogy egyrészt jobb gazdasági körülmények közé kerüljenek, mint aminők közepette odahaza éltek, másrészt megelégelték a lengyelországi egyre elviselhetetlenebb antiszemita légkört. Nagyobb tömegben akkor érkeztek, amikor 1939 szeptemberében a nácik (és a szovjetek) szétzúzták Lengyelországot. Elsősorban náciellenes beállítottságú értelmiségiek érkeztek, azután a szétvert lengyel hadsereg Magyarországra menekülő katonái között is voltak zsidók. Körülbelül 140-150,000 lengyel katona keresett menedéket Magyarországon az összeomlás után, soraikban 5-15,000-en lehettek zsidók. ...

Mááá' olllyan nagy mértékű volt a kiszorítás, meg a hamisító hatóságok, meg Brabham-nál is a megsemmisítés, hogy 45 után addig soha nem látott létszámok keletkeztek.
Minden minisztériumban
Minden újságnál
Minden tudományos szervezetben
Mindenütt, ahol nem kellett fizikai munkát végezni
No és a Belügy
No és az ÁVH
Ja, az MNB, a Fekete János és csapata ugyebár...

tele kiszorított, meghamisított, megsemmisítettekkel...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés