Alföldi Róbert egykor „parasztnak” nevezte Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét

2024. július 29. 22:47

Megnyilvánulása nem azon a kulturális térképen van, amin kultúremberek beszélgetnek – nyilatkozta közel tíz éve a rendező pályatársáról, Magyar Péter emberéről.

2024. július 29. 22:47

Nyitókép: Képernyőfotó

A Mandineren több ízben beszámoltunk Radnai Márk, újdonsült Tisza párti alelnök terhes múltjáról, amelyből többek közt kiderült, hogy Koltai Tamás Jászai Mari- és Pulitzer-díjas színikritikus, újságírót ujjainak eltörésével, míg Csendes-Erdei Emesét kéztöréssel fenyegetett meg a fiatal politikus (rendező). Azonban most a szerkesztőségünkhöz továbbított, még 2015. 06. 27-ről származó Délmagyarország-interjúban Alföldi Róbert is lesújtó véleménnyel volt az akkor még fiatal titánnak aposztrofált, színházi szakemberről.

A cikkben a színház és kritika közt elmérgesedő viszonyt boncolgatták, amikor is Alföldi így értekezett: „Azoktól, akik kézben tartják a szakmát, sokat lehetett arról hallani mostanában, hogy a kritika nem fontos, a kritika ellenség, vagy épp benyal, és csak a nyugati dekadenciát képviseli. Azt is mondták: a kritika tönkre tud tenni embereket. Ez abszurdum! Nem igaz” . Majd rátért a Tisza Párt üdvöskéjére, a fiatal rendezőre: 

„Radnai Márk, aki durván megfenyegette Koltai Tamást, egy paraszt. Ezen nincs mit mentegetni. Megnyilvánulása nem azon a kulturális térképen van, amin kultúremberek beszélgetnek. Ebbe belekeverni a generációs különbséget szánalmas. Nem erről szól a probléma”. 

Az interjú során azt is elmondta, hogy ő is sokszor kiakadt egy-egy kritikára, „de ez magánügy”. „El kell tudnunk fogadni, hogy a kritikusnak van személyes véleménye. A kritikáktól nem lettem sikeresebb vagy kevésbé sikeres. Nem azért nem megy egy előadás, mert rossz kritikát írtak róla. Magyarország nem New York, nálunk minden PR és marketing ellenére ma is a szájhagyomány tesz egy produkciót sikeressé. Mi nem várjuk a premier után remegve a The New York Times kritikáját, ami eldönti, hogy megbukik vagy sikeres lesz-e a produkciónk” – fogalmazott Alföldi Róbert.

Radnai legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy ő is ott volt Magyar Péter botrányosan sikerült belvárosi buliján, melynek folyományaként a rendőrségi nyomozás most is tart.

Az interjú említett részletét itt tekinthetik meg:

 

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. augusztus 06. 11:39
RADNAY EGY PATKÁNY EZ MEG EGY BUZI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
catalina11
2024. július 31. 21:58
Gullwingcatalina11 2024. július 30. 07:31 Madaras tökéletesen beleillett az akkor kádári, komcsi kultúrpolitikába. " ki nem?
blondibarbi
2024. július 31. 00:07
Az a radnai majd jól el fogja törni egyenként Roberta asszony ujjacskáit... :))
rocktoberi-2
2024. július 30. 14:31
Alföldi rendezésében akkor szexel férfi nővel ha testvérek….Nem minden kritikus buzi így nyilván ezt nem tudják progresszíven értelmezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!