Ez vár a magyar űrhajósokra

2024. június 05. 17:23

Érdekes részleteket osztottak meg a rájuk váró feladatokról.

2024. június 05. 17:23
null

Fotó: Kossuth Rádió/képernyőmentés

Mint arról beszámoltunk, kiválasztották az új magyar űrhajósokat, akik közeljövőben intenzív kiképzésen vesznek részt. Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula néhány hónapon belül az Amerikai Egyesült Államokba utaznak, ahol folytatódik a felkészülésük – több mint negyven év után ismét Magyarországot képviselhetik majd egy küldetésen.

Ezt is ajánljuk a témában

A Kossuth Rádió Irány az űr! című műsorában a két űrhajós érdekes részleteket osztott meg a rájuk váró feladatokról – írja a hirado.hu.

„Fantasztikus érzés, ugyanakkor azt nem lehet elfelejteni, hogy a másik három jelölt, akikkel közösen vállalkoztunk erre az útra, más eredménnyel végzett, mint én.

Az elmúlt időszak igazi csapattá kovácsolt össze bennünket, és hálás vagyok nekik, hogy együtt örültek velem”

– kezdte Kapu Tibor, majd hozzátette, a szüleinek mondta el először a jó hírt, akik azt a büszkeség mellett természetes aggodalommal fogadták.

„Ez egy nagyon fontos lépcsőfok, de két lábbal állunk a földön. A munka folytatódik, néhány hónap múlva utazunk ki Amerikába, ahol több hónapos kiképzés vár ránk” – mondta Cserényi Gyula, aki feleségével osztotta meg először a hírt, hogy tartalékos lett.

A két kiválasztottnak szinte teljesen azonos lesz a felkészülése: elsajátítják az űrhajó és űrállomás legkülönfélébb protokolljait, megismerkednek valamennyi új munkatársukkal és a teljes tudományos programmal is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2024. június 06. 10:51
Gratulálok!
Patika
2024. június 05. 20:55
A vákum.
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. június 05. 19:12
Francnak űrhajóznak, majd lezuhan. Meg lehetnek ott egymás hegyén-hátán 10 négyzetméteren
cccbasatu
2024. június 05. 18:09
No-no! Nem innák előre a medve bőrére! Tudvalevő hogy a MAGYAR -USA kapcsolatok minden téren mély ponton vannak,más részt ha a háború tovább eszkalálódik, harmad sorba a Kínaiak sokkal olcsóbban felvinnék a magyar "csomagot" az űrbe,de ki is eshetnek az USA rostán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!