Keszthely, Füred, Siófok, három különböző világ – de vajon melyikük „a Balaton fővárosa”?

Nyitókép: Fortepan / Saly Noémi

Majka egy fehér terepjáróban, „könyököt ki, egyesbe be” tempóban – na, ez a száz százalék Siófok-életérzés. Mármint a mai. Ez az első látvány fogadott egyszer, amikor egy forró nyári délután hazaérkeztem szeretett szülővárosomba. A terepjárós, Majka-szerű alakok és elmaradhatatlan hölgy kiegészítőik, cirkálva a parti utcákon, zenét és motort dübörögtetve, egyszerre az előző éjszakai buliból ocsúdva és az aznapira készülve, belakva és uralva a kis magyar Miamit, amivé Siófok, a Balaton fővárosa lett.

A Balaton fővárosa? Siófok? Máris mintha hallanám a vetélytársak lokálpatriótáinak felhorgadását. Való igaz, a magyar tengernek három fővárosa van: Siófok, Füred és Keszthely. És való igaz, mindannyiuknak vannak erős érvei, ütőkártyái amellett, hogy nekik jár a nyári tóparti fővárosi rang. Az utóbbi hetekben épp megjártam mindhármukat, s adta magát az összehasonlítás. Mert magukon a városokon és karaktereiken túl háromféle magyar életérzést, a magyar lét három különböző síkját is megjelenítik ők.

Siófok az Siófok. Attól fogva, hogy az 1860-as évektől a balatoni nádasok és vizenyős mocsarak mögötti homokra épült, szerény halászfaluból kinőtt hirtelen egy üdülőváros, Siófok a frivol, felszínes, fecsegő, mulatozó, vurstlizó tömegek turistacélpontja lett, minden korban. Igaz, még jobban indult: Füred a régi arisztokrácia, Siófok pedig az újgazdag polgárság nyaralóhelye lett, de a Déli Vasút hamar szállítani kezdte a szélesebb tömegeket is a Balaton Budapesthez legközelebb eső központjába. A kommunizmus aztán beszántotta a polgári világot, Siófok pedig az eleinte szocialista társadalom­mérnökösködéssel tervezett, aztán vadkeleti módra elszabaduló tömegturizmus színhelye lett. Ma pedig már az új kor újgazdagjainak, a pénzes, de, khm, kevéssé kulturált rétegeknek a diszkósított, neonfényes, bulibárós nyaralóhelye a város. Lássuk be: Siófok nem volt és nem is lesz soha a kultúra fellegvára, s nem lesz csendes nyugdíjasotthon sem. Nyüzsgésben azért ma is tényleg balatoni főváros.

Füred más. Csupa kellem, csupa báj, polgáriság és nosztalgia – és méregdrágaság. Az volt mindig: már az 1800-as évek végi újságok is Füred rátarti elitizmusát és ehhez párosuló drágaságát ecsetelték – miközben természetesen hódoltak a patinás fürdőváros idilli fekvése, méltóságos épületei és mindent belengő polgári hangulata előtt. A Balaton legrégebbi fürdőhelye a dicső múlt után a szocializmus idején alámerült és kibekkelt, de a rendszerváltozást követően a városvezetés folyamatos, máig tartó, tudatos munkával visszaadta a régi fényét, a 21. század minőségi és kényelmi igényeivel. A minap épp az Anna-bál estéjén estünk be a városba; örültünk, hogy akadt egy parkolóhely és a közelben egy szabad vacsoraasztal, aztán pedig a bálozók menetét is megcsodálhattuk, a hercegnős jellegű ruhákért odalevő kislányunkkal egyetemben. Fürednek tehát már megvannak a régi-új kulisszái, és joggal mondhatja magát a régi, polgári balatoni fürdőhagyományok fővárosának. Már csak az kellene, hogy legyen ismét egy széles és a szó minden értelmében polgári, (lokál)patrióta, nemcsak magáért, hanem a közért is tevő közép- és felső osztály, amely példaadásával az egész Balatonra kihathatna – a haza fényre derülése érdekében.

A Balaton nyugati végében pedig megbújik és jó ideje inkább csak ébredezik Csipkerózsika-álmából Keszthely. A három balatoni nagyváros közül messze a legrégebbi és a legurbánusabb szellemiségű – csak épp egyúttal a legtávolabbi is, már ha az országot Budapest felől szemléljük. És a legtöbben azért tényleg onnan nézzük. Római eredetű, középkori mezőváros gótikus templommal, a Georgikon mint Európa legrégebbi gazdálkodási főiskolája, régi, dolgos polgárok és a mecénás Festeticsek öröksége: minden adva van egy regionális fővárosi címhez, és joggal használja is ezt Keszthely. A nyüzsgő Siófokkal és az egyre zsúfoltabb Füreddel ellentétben ez a város még egy nyári hétvégén, szikrázó napsütésben is csendes, a hangulatos főtéren a vendég kiemelt figyelemben részesül. Ez a település nem a bulizó hordáké és az önmagát fitogtató új felső tízezeré, hanem maguké a keszthelyieké. Ez rendjén is van így: Keszthely igazi pannon kisváros Pannónia egyik legszebb szegletében. Bár jó lenne még több lehetőség az itt és a tágabb zalai, somogyi, veszprémi környéken élőknek, hogy a fiatalok és iparkodók otthon is tudjanak maradni, teljes életet élve szülőföldjükön. De ez már egy másik történet.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata