Nem terveztem elmenni az országból

„Hogyan dönti el egy kutató, hogy ez ennyi volt, el kell hagynia Magyarországot?

Egyáltalán nem terveztem elmenni, hiszen kifejezetten jó feltételek mentén dolgozhattam a jelenlegi munkahelyemen. Éppen tavaly kaptunk kitűnő értékelést a kutatócsoportunk működésére, így annak támogatását örökre meghosszabbították. Ez az örökké kicsit rövidre sikerült, mert közvetlenül ezután több olyan változás is történt, ami miatt el kellett kezdenem a külföldi folytatáson gondolkoznom. Előtte például igazából nem hittem el, hogy a CEU-t tényleg el fogják zavarni, de akkor ez egyértelművé vált. A másik a listázási ügy volt, aminek néhány barátom is áldozatává vált, mert olyan politikailag nem megfelelőnek ítélt témákkal foglalkoztak, mint mondjuk a melegek vagy a nők. Mindezt nagyon nehezen éltem meg. A harmadik az akadémia kezdődő átalakítása volt, ahol hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az állam lényegében át fogja venni az akadémiai kutatóintézetek irányítását.

Mennyi időbe telt megfelelő külföldi helyet találni?

Ez egy hosszabb folyamat, hiszen az egyetemek a tanévekhez igazítva működnek. Novemberben kezdtem el pályázni, februárban interjúztam, de utána hamar kaptam ajánlatot is. A University of Liverpool egy jó angol kutatóegyetem, ahol épp olyan témára specializálódnak, ami az én területem is, vagyis a mikroszintű folyamatok és a makroszintű fejlemények kapcsolatát vizsgálják. Sokat számított a tanszékvezető személye is, akinek remek publikációi vannak ezen a területen, és mint főnöknek is kifejezetten jó híre van. Tanítani eddig is szerettem, bár ez nem volt része a fő munkámnak. Az angol kutatóegyetemeken különben sem kell annyit tanítani, mint a magyar egyetemeken, a második félévben nem is lesz órám. Gondolkodtam még azon is, hogy nemzetközi szervezetnek dolgozzam, de végül arra jutottam, hogy az egyetemi közeg, beleértve a tanítást és az öncélúnak gúnyolt kutatást, jobban passzol hozzám.

És nem győzte meg közben Palkovics miniszter, hogy itthon több szabadalma lesz, mint valaha?

Tavaszra az is látszott, hogy a korábbi félelmek jó eséllyel valóra válnak, még valószínűbb lett, hogy a kutatóhálózat politikai kontroll alá fog kerülni. Az eljárás is elfogadhatatlan volt, megígért dolgokat a minisztérium, majd ezekből visszakozott, közben bevetette a zsarolás eszközét is azzal, hogy havonta utalta a kutatók fizetését, azt lebegtetve, hogy ha nem viselkedik jól az akadémia, akkor nem biztos, hogy kap mindenki fizetést. Mindezt úgy, hogy összesen lényegében egy nem nyilvános prezentációt és egy nagy versenyképességi program egyik alpontjaként egy fél oldalt bocsátott ki magából a minisztérium arról, hogy mit, miért és hogyan csinál. Mindez pont szembement a legfontosabb alapelvekkel, amelyek alapján egy olyan szektort érdemes átalakítani, amiben hosszú távú beruházásokon alapul az eredmény. De nem vesztettem el teljesen a reményt, és ezután is folytatnám a kutatást a magyar adatokon, magyar kollégákkal. 

Amikor 15 évvel ezelőtt egyetemre jártam, egyáltalán nem úgy gondoltam az MTA-ra, mint a közgazdasági kutatás abszolút fellegvárára. Sőt, igazából ki is röhögtük az ottani emberek egy részét, mivel úgy tűnt, hogy fő eredményük annyi volt, hogy a 80-as években akadémikusok, esetleg helyettes államtitkárok lettek, azóta se csináltak semmi értelmeset, csak ezt váltják pénzre. Mi változott azóta?

Fontos különbséget tenni az akadémikusok és az akadémiai intézetekben dolgozó kutatók között. A leírás inkább az akadémikusokra illik, akik nem feltétlenül a közgazdasági akadémiai kutatóintézetekben dolgoztak, jó részük például egyetemeken. Az intézetekben dolgozók jó része nem akadémikus, már csak a koruk miatt sem. Vannak is súrlódások a két társaság között. Ez a mostani támadás a kutatóintézetek ellen folyik, az akadémikusok életjáradékát egyelőre nem fenyegeti. De a kérdésre válaszolva, persze, 15-20 évvel ezelőtt a KTI is teljesen máshogy nézett ki. Az intézetben az elsődleges kérdés a kutatási teljesítmény, és ezt egyre erősebben el is várták. A másik oldalról pedig folyamatosan kerültek be fiatalok, és az intézetben így a korfa átalakult, most már a fiatalabbak adják a dolgozók nagyobbik részét. Ebben fontos szerepet játszott a Lendület program, ami fiatal kutatóknak – többek közt nekem is – adott jelentős forrásokat arra, hogy saját kutatásokat végezzenek. Ennek célja is volt, hogy felvehessünk olyan tehetséges fiatalokat, akik versenyképesek nemzetközileg is. Egy másik célja pedig az volt, hogy a fiatal kutatók is döntési pozícióba kerüljenek, és ne csak akkor legyen saját projektjük, ha egy korosodó professzor nyugdíjba megy. Ehhez külön rendszeres teljesítményértékelés tartozott, amiben persze szintén lehetett volna eggyel nemzetközibb kontroll, de egy alapvetően jó és sikeres program. A KTI persze most sem lett olyan, mint a Harvard, de a CEU-n kívüli magyar intézmények közül kiemelkedik a kutatási teljesítménye, még annak ellenére is, hogy sokkal kisebb, mint például a Corvinus.”