Nem reális az európai föderalizmus – Deli Andor a Mandinernek

Ön határon túli magyarként egy őshonos nemzeti kisebbség képviselője: mit gondol a Minority Safepack kezdeményezésről és arról, hogy végül összegyűlt a kellő számú aláírás?

Ez igen fontos kérdés volt. Mindenekelőtt sikerült életben tartani a kezdeményezést, amit a Bizottság eredetileg megpróbált elkaszálni. Végül összegyűlt az egymillió aláírás, ezért nagyon bizakodó vagyok, hogy továbbra is sikeresen veszi az akadályokat a kezdeményezés, és megvalósul a cél, hogy elültessük az őshonos nemzeti kisebbségek fogalmát az európai jogban és gondolkodásban. Gyors eredményekben persze itt nem érdemes gondolkodni, hiszen az Európai Bizottság nem a gyorsaságáról híres, különösen nem olyan témákban, amikben nem érdekelt. Abban reménykedem, hogy miután hitelesítették az aláírásokat, a Bizottság kénytelen lesz érdemben foglalkozni ezzel a témakörrel, azokkal a területekkel, amiket a kezdeményezés konkrétan nevesít.

Az összegyűlt aláírások túlnyomó része Magyarországról és a határon túl élő magyarok köreiből került ki. Mi lehet az oka, hogy noha az EU-ban elvileg 50 millióan tartoznak valamelyik őshonos nemzeti kisebbséghez, más országokban alacsonyabb volt az érdeklődés?

Nem gondolkodtam még ezen, de az az érzésem, a tény, hogy a magyar érdeklődés volt a legintenzívebb, a mi egészen specifikus helyzetünknek tudható be. Az elmúlt időszakban magam is sok kisebbségről hallottam a munkám során, de

erre nincs más példa. Ennyi, az anyaország határain túl élő – hozzáteszem: eltérő jogállású – közösséget másutt nem találni. A belső jogi adottságok sem azonosak, és akkor még nem is beszéltünk az Európai Unión kívül élő magyarok helyzetéről. Igen sokan is vagyunk, és a történelmi helyzetünk is különleges. Ez mind belejátszott abba, hogy mi voltunk a legaktívabbak. Figyelembe véve mindazt, amit említettem, nem meglepő, hogy mi játszottuk a legkomolyabb szerepet ebben a kezdeményezésben.

Lehet a Minority Safepacknek tényleges pozitív hozadéka a határon túli magyarok életében? Javíthat valamit a kezdeményezés a mindennapi helyzetükön?

Ez nem erről szól elsősorban, hanem hogy javítsunk az uniós joganyagon, amely jelenleg sajnos az őshonos nemzeti kisebbségeknek még csak a fogalmát sem ismeri. Elismeri például az LMBTQ-közösségek vagy a fogyatékkal élők csoportját, foglalkozik a nők helyzetével, de ez a számunkra oly fontos terület még csak meg sincs említve. A kezdeményezés elsősorban arra irányul, hogy az uniós joganyagban legyen legalább elhintve ez a fogalom. Vannak természetesen konkrét kérdések is, például a pozitív diszkrimináció. A kisebbségek legyenek kiemelt helyzetben a kulturális támogatások odaítélésénél, és ne állami segélynek számítson a támogatásuk. Legyen ez kisebbségvédelmi mechanizmus, külön támogatási csatorna. A kohéziós eszközöket az országok sokszor kevésbé költik el azokon a helyeken, ahol az őshonos nemzeti kisebbségek élnek. Ebben is változást kellene elérni, az EU itt is bevezethetne egyfajta pozitív diszkriminációt. Sok példát lehetne még mondani.

hogy az őshonos kisebbség fogalma és problémái megjelenjenek az EU-s gondolkodásban.

A vajdasági magyaroknak és személy szerint önnek nincs néha az az érzése, hogy amikor az anyaországban a határon túliakról van szó, elsősorban az erdélyi magyarok kerülnek előtérbe, a székelyekkel mintha kicsit többet törődnénk?

Nem érzem úgy. Én is szoktam énekelni a székely himnuszt bizonyos alkalmakkor. A kormány nemzetpolitikáját nézve nem érzem azt, hogy mi hátrányt szenvednénk. Nálunk a Vajdaságban például elsőként indult be a határon túli gazdasági segítő program. Nem hiszem, hogy eltérés lenne a megítélésünkben.

A határon túl élő magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazott. Mennyiben következménye ez a 2004-es népszavazáskor tanúsított baloldali hozzáállásnak? Mit gondol, mások lennének az arányok, ha nem ez az emlék élne önökben?

A nemzeti érzület mindig is erős volt a határon túli közösségekben. Szerintem tehát a mi területeinken nem lehet leképezni azokat az arányokat, amelyek a jobb- és baloldal támogatottságában máshol vannak. A személyes élményem az, hogy a határon túli közösségben a túlélés és az identitásunk megőrzéséért folytatott küzdelem nagyon erősen kapcsolódik a nemzeti öntudathoz. Ez annyira bennünk van, hogy − noha a 2004-es akkora pofon volt, hogy a mai napig emlegetjük – meg merném kockáztatni: ettől függetlenül is nagyon nagy arányban a nemzeti, konzervatív pártokra szavaznának a közösségeink.

Emmanuel Macron francia elnök azt mondta az Európai Parlamentben, hogy tovább kell bővíteni az EU-t, de csak ha már a belső problémák megoldódtak. Hogyan értékeli ezt, hogy áll a balkáni bővítés kérdése?

Őszintén megvallva eléggé felbosszantott Macron beszéde. Olyan volt, mint a mesebeli lány, aki hozott is ajándékot, meg nem is. Teljesen föderalista elméletet hallottunk a francia elnöktől. Azt is mondta, hogy amíg az európai szuverenitás nem jön létre teljesen, tartsuk kívül a csatlakozásra váró országokat. Ez szerintem nem logikus sorrend, már ha egyáltalán értelmes opció európai szuverenitást építeni. Ha ő egy „Európai Egyesült Államokban” gondolkodik, akkor a helyzet olyan, mintha az USA bővülne, mondjuk még hat új állammal. Mit is jelentene ez pontosan? Teljesen zavarosnak tűnik nekem az egész koncepció.

és ez a kérdés is pontosan megmutatja, mennyire nem reális a koncepció. Hogyan lehetne nemzetállamokat csatlakoztatni egy szövetségi államhoz? Az egész nyugat-balkáni sajtó tele volt azzal, amit Macron mondott, és talán mondanom sem kell, teljesen értetlenül fogadták a szavait.  

Reálisnak tűnik az ön számára a célként emlegetett 2025-ös nyugat-balkáni csatlakozási dátum?

Ha a politikai akarat tényleg meglenne − és ez elsősorban a nagy államokra vonatkozik, hiszen nekünk magyaroknak és a többi, mondjuk így, új tagállamnak megvan a bővítési szándéka −, akkor talán. A nagy országok vezetői nem szeretnék izgatni az EU bővítésével a választóikat, ami azért abszurd, mert mindenféle más területről érkezőket viszont szó nélkül befogadnak.

Macron azt is mondta, hogy azért is kell bővíteni az Uniót, hogy a balkáni országok – elsősorban Szerbia – ne az oroszokhoz és a törökökhöz húzzanak. Mennyire reális veszély ez? Valóban ilyen erős az orosz befolyás Szerbiában?

Tényleg van oroszbarát hagyomány, de ebben politikai taktikázás is van.

ami talán kikényszerítheti a bővítést. Ez tehát taktikai eszköz is. Nem lehet a végtelenségig hitegetni az balkáni országokat, és minket, a vajdasági magyarokat is ide sorolhatom. Nálunk már a második generáció várja, hogy uniós polgár legyen. Én is ezt vártam, és még az én korosztályom gyerekei is ebben a várakozásban élnek. Nézzük meg, hogy a bevándorlóknál a harmadik generáció gyerekei a legelégedetlenebbek, legszélsőségesebbek. A tűrőképesség tehát véges. Nagyjából a harmadik generáció lehet a határ. Nem szabad a végtelenségi elodázni a kérdést és hitegetni az érintett országokat.

Mennyire stabil most a balkáni helyzet? Kell újabb konfliktustól tartani?

Én háborút nem tudnék elképzelni. A '90-es évek élményei még túl élénkek.

Igény sincs rá egyes társadalmi erők esetében?

Szerintem nincs. A balkáni emberek biztonságos életet szeretnének. Unalmas, kiszámítható, nyugodt nyugat-európai életre vágynak, normalitást várnak. Nem hiszem, hogy egy fegyveres konfliktushoz többséget lehetne kovácsolni bármelyik országban.

Az európai integráció esetében Bosznia-Hercegovináról nem szoktak beszélni. Elképzelhetőnek tartana olyan bővítést, amiből kimaradnának a bosnyákok?

Bosznia-Hercegovina helyzete égető és akut a daytoni egyezmény és az abban rejlő problémák miatt. Az egyezmény három államalkotó nemzetet nevesített, pedig Boszniában például még zsidók, romák is élnek. Közfunkciót ők nem tölthetnek be, pedig a Strasbourgi Bíróság kimondta, hogy ez tarthatatlan. A nemzetközi közösség ugyanakkor

és nem akarják újra nyitni ezt a vitát. Félnek, hogy elszabadulnának az indulatok, ami destabilizálná az országot. A tétovaság viszont gátolja az integrációt, és nem kedvez senkinek.

Miként viszonyulnak az egykori háborús ellenfelek a bosnyákokhoz? Akarják egyáltalán a volt jugoszláv tagállamok, hogy a többiek is az EU tagjai legyenek?

A parlamentben azt látjuk, hogy a boszniai vegyes bizottság tele van horvátokkal. Egyértelmű, hogy ők az ott élő horvát kisebbség miatt nagyon szeretnék Bosznia csatlakozását.

Olvasni olyan híreket, hogy mivel több közel-keleti államból közvetlen repülőjárat van Belgrádba, a bevándorlók már egyenesen oda érkeznek. Mennyire nagy a feszültség emiatt Szerbiában? Hogyan látják a szerbek a helyzetet?

Nem tudom, mennyire komoly a helyzet, nem ismerem a konkrét számokat, nem olvastam erről a szerb sajtóban. A szerb nemzeti légitársaság 49 százalékban az arab Etihad tulajdonában van. Létezik tehát az erős közel-keleti kapcsolat. Utoljára pár ezer bevándorlóról írt a szerb sajtó, akik az ország táboraiban, ideiglenes szállásokon tartózkodnak. Van emiatt némi aggódás, de az utóbbi időben nem olvastam erről többet.

Ön foglalkozik az uniós szállítmányozási, mobilitási egyezmény kérdésével. Aggasztó híreket lehetett olvasni ez ügyben. Mi, magyarok rendkívül érintettek vagyunk, több mint százezer honfitársunk egzisztenciája függ a szabályozástól. Mi a helyzet, hogy áll a kérdés?

Rendkívül nehéz a helyzet, mert a Bizottság javaslata finoman szólva sem volt jó. Nekünk, magyaroknak és a peremországoknak nagyon nem kedvezett. Az az érdekünk, hogy a nemzetközi fuvarozás ne számítson kiküldetésben végzett munkának. A központi magországok és a periféria között nagy a megosztottság. Nem Kelet−Nyugat megosztás ez, Portugália vagy Írország is érintett. A mi cégeink jó munkát végeznek kedvezőbb áron, mint a német vagy a francia cégek. De látni kell, hogy ebben semmi törvényellenes nincs.

Ebben jogtalanságot vagy törvényellenes piaci előnyt keresni szerintem rosszmájúság. Tény, hogy nálunk alacsonyabbak a bérek.  A Magyarországon nyugati cégeknek dolgozó autógyári munkások is kevesebbet keresnek, mint a németországiak. Ezért is telepedtek hozzánk ezek a cégek. Nem szabad kettős mércét alkalmazni.

Milyen következményekkel járna, ha nem sikerülne érdemben javítani a Bizottság javaslatán?

Én ezen az opción nem is gondolkodom. Bizakodó vagyok, és azt mondom, valami jónak kell kijönnie a dologból. Látom az érdekvédelmi szervezeteket, hogy mennyi embert, országot érint a kérdés. És ha egyszer egységes európai szolgáltatópiac van, akkor mi értelme a nemzeti minimálbérekről beszélni? Nem tudom elképzelni, hogy ne szülessen észszerű kompromisszum, kielégítő megoldás a kérdésben.

Ön Óbecsén született, Újvidéken járt egyetemre, majd külföldön is tanult. Mit gondol, előnyt jelent az EU-s munkájában, hogy egy többnemzetiségű közegből fokozatosan jutott ide? Rugalmasabb ön, mint a többiek?

Azt mondanám, hogy a tapasztalatom, például amit az újvidéki tartományi kormányban való munkám jelentett, mindenképpen előnyömre válik itt.  Ott voltak román, szlovák és szerb kollégáim, akik a saját nyelvükön kommunikáltak, telefonáltak a családjukkal. Az ottani helyzet sokban hasonlított az ittenihez, csak az EU-s valóság még összetettebb, mint a közép-európai. Én nem hasonlítgatnám magam a többi képviselőhöz, de biztos vagyok abban, hogy segít nekem az, hogy többszínű közegben nőttem fel és dolgoztam.

Az EU-s döntéshozatallal kapcsolatban az átlagembernek gyakran az az érzése, hogy mivel annyi eltérő álláspontot kell összehangolni, sokszor csupán látszatmegoldások születnek. Ön hogy látja, mennyire hatékony az Európai Unió?

Abban egyetértek, hogy

Otthon, noha sokszínű volt a közeg, nem voltak ilyen helyzetek, mert lokális problémákat kellett megoldani. Nem volt ilyen erős kompromisszumkeresési kényszer. Szerintem azért fontos az aktív jelenlétünk  az EU-ban, mert nem hagyhatjuk magunkat. Sokszor kiderül, rengetegen gondolkodnak hozzánk hasonlóan egyes kérdésekben, és segíteni tudjuk egymást.