„Az orosz invázió előtt, a Macron és Putyin közötti folyamatos párbeszéd fenntartásával próbálkozott az Európai Unió. A francia elnök arra a következtetésre jutott, hogy „Oroszország geopolitikai célja ma nyilvánvalóan nem Ukrajna, hanem a NATO-val és az EU-val való együttélés szabályainak tisztázása”. A kritikusok ezt a megbékélés politikájaként aposztrofáltak, amely szoros kapcsolatban állt Macron azon céljával, hogy francia vezetéssel az EU-t függetlenítsék a NATO-tól és Oroszországgal szorosabb kapcsolatokat alakítsanak ki.
Hosszas habozás és az Unió, illetve nagyobb tagállamainak félresikerült félintézkedései után (beleértve a leharcolt acélsisakok és lőszer nélküli fegyverek átadását Ukrajnának), az EU újabb szankciócsomagot jelentett be, amely ezúttal a kőolajat és a főbb tagállamokat érinti, de a földgázt nem. Felfogható-e ez a javaslat (melyet még nem fogadtak el), mint Európa határozott, egységes fellépése?
A Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerint „fegyelmezett” válasz kell, ami a lassú szinonimája. Az orosz energiaimportot az év végére kell leállítani. Azt remélik, hogy addig a háborúnak vége lesz? Úgy tűnik, az EU hagyja húzódni a konfliktust, még mielőtt lépéseket tenne. A német pénzügyminiszer azt állítja, hogy ezzel Dél-Európa gazdaságait védik – ez korábban viszont soha nem volt az EU prioritása, ahogy azt bármelyik görög állampolgár tanúsíthatja.
Tagadhatatlan, hogy az egész Nyugatot, és így az Egyesült Államokot is terheli a felelősség a kialakult emberi, stratégiai és gazdasági katasztrófáért. De egyes államok, élükön az USA-val és Nagy-Britanniával, vállalják a kockázatot és segítik Ukrajnát. Az EU, mint intézmény súlytalan. A nagy illúzió 1914-ig előtt született, mondván, hogy a gazdasági érdekek miatt irracionális lenne a háború. Ezért a gazdasági befolyás önmagában szuperhatalommá teszi majd az EU-t.
A lengyeleknek be kell látniuk – ahogy az bebizonyosodott –, ha Brüsszel kezébe adjuk a védelempolitikát, az olyan, mintha nem is lenne. Szembe kell nézni a tényekkel: az EU egy németek által irányított közös piac. Ahogyan egy amerikai diplomata néhány évvel ezelőtt megjegyezte, az EU-t „egy elméletileg erős, de válságra hajlamos másodrendű hatalomnak szánták, amely egy véget nem érő geopolitikai huzavonába került” – az EU a 21. század Osztrák-Magyar Monarchiája.”