Ha nem tudsz csendben maradni, inkább hallgass!

„Ha nem tudsz csendben maradni, megrendülten figyelni a háborút, és illő tisztelet mellett mondani valami értelmeset, inkább hallgass. Vagy menj át Ukrajnába, harcolj a saját magad által vásárolt fegyverrel Ukrajnáért, Oroszországért, vagy akiért akarsz. Légy nagyon bátor nő/férfi, halj meg idegen érdekekért, ne csak a szádat jártasd! Ne hülye bejegyzéseket gyárts, hanem ténylegesen is harcolj!

Mert a háború nem játék. Egyetlen lövés olykor eldönt mindent. A képen RPG-7-es gránátvető látható. Én annak idején tíznél is többször lőttem vele, olyan helyen szolgáltam, ahol komoly lövészetekre jártunk. Éles helyzetben ezzel kell kilőni egy harckocsit. Elvileg 800 méterre is hatásos, de már a lövészetek idején rájöttem, hogy semmi értelme olyan messzire lőni, úgysem talál az ember. Inkább megvárom, míg közelebb jön az ellenséges jármű, 100-200 méterre, akkor felcsapom a mechanikus irányzékot és optika nélkül belövök a harckocsi csöve alá, ahogyan tanítják.

Ha sikerül, akkor a rajláncunk nem bomlik fel. Ha igen, akkor áttörik és sanszos, hogy mindenki meghal, nemcsak én, de a többi lövész is. Mert ez ilyen. Egyetlen lövés dönt. Akkor, 1988-ben is, ma is. Sajnos, a világ hadviselésében változatlanul szemtől szembe egymásra lőnek a katonák, hagyományos fegyverzettel, modern tűzfegyverekkel.

Ha az oroszok/hottentották/bárkik megtámadnának minket, nyilván be kellene vonulnom nekem is. Tartalékos hadnagyként valószínűleg rajparancsnok lennék. Egyébként teljesen mindegy. Ott volna a helyem, mert ha elmenekülnék a felelősség elől, életem végéig nem tudnék a tükörbe nézni szégyenemben. Hogy magyar honfitársaim adják az életüket a hazájukért, én pedig még arra sem vagyok képes, hogy teljesítsem a kötelességemet. De az is fontos, hogy az ember ugyanazt érzi, mint amikor megtámadják a házát, a családját: meg kell védeni, ami a tiéd. Ha nem tudsz ellenállni, akkor nem is vagy méltó arra, amit birtokolsz. Ennyire egyszerű. Igen. Egyetlen lövés, aztán élet vagy halál.

Ha ezt megértettük, szerintem haladéktalanul fejezzük be a sznob nyavalygást, és gondoljunk azokra az orosz és ukrán katonákra, kik öt percenként meghalnak globális politikai célokért. Gondoljuk a kárpátaljai magyarokra, akiket meg kell védelmeznünk. És gondoljunk arra, hogy ne sodródjunk bele a háborúba, mert ha igen, már nem lesz elég profilképekkel támadni, barátaim.

Bízom benne, hogy nem lesz háború magyar területen, de ha igen, megint marad a sokszor lesajnált hadsereg, az a 30 ezer ember és főleg a harcoló alakulatok, akiktől függ a sorsunk, az életünk. Senki más nem lesz már ott, csak ők, mi. Elhúznak messze földre a pacifista megmondók, az örök vendégek, a mozgó figurák. Akik már most sem számítanak, nemhogy akkor. Aki pedig marad: a magyar nemzet java, a lényege, a törzse. Mint 1100 év óta mindig. Ilyesmire kéne gondolni, nem az éktelen mennyiségű hülyeségre, ami napok óta nyugaton és keleten is elönti az emberek agyát. Tartás, rend, józan ész. Ehhez kell ragaszkodni, a többi nem fontos.”

Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij