A kormányt csak a magyarok tudják, és fogják is leváltani! 

2020. december 10. 12:00

A magyar országgyűlési választásokig Orbán Viktort a jogállamisági rendelet nem korlátozza.

2020. december 10. 12:00
Kunhalmi Ágnes
Facebook

„A kormányt csak a magyarok tudják, és fogják is leváltani! 

A német soros elnökség utolsó időszakában jelentős európai politikai döntés születhet. Érvényben marad a jogállami mechanizmus, miközben a magyar és a lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy eláll a 7 éves uniós költségvetés és a helyreállítási alap vétózásától. Siker ez Magyarország számára, hiszen mégiscsak megkapjuk azt a 18 milliárd eurós támogatást, illetőleg kamatmentes hitelt, melyre a gazdasági visszaesés és a járvány miatt nagy szüksége van a magyaroknak. 

Meghiúsult tehát Orbán azon terve, hogy a pénzügyi és a jogállamisági kérdéseket mereven elválasszák egymástól. A siker azonban még nem teljes. Az Európai Tanács (a tagállamok kormány- és államfőinek testülete) ugyanis mindaddig nem alkalmazza a jogállamisági kritériumokról szóló rendeletét, ameddig az Európai Bíróság nem dönt annak jogszerűségéről. Mivel erről szóló ítélete feltehetően csak 2022. közepén születik meg, a magyar országgyűlési választásokig Orbán Viktort a jogállamisági rendelet nem korlátozza.

Ezért is szükséges, hogy a köztársaságpárti erők teljes együttműködése tovább erősödjön, a kormányváltás érdekében. A Fidesz-kormányt csak a magyarok tudják leváltani!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. december 11. 10:48
HA MAJD ÚGY MEGZAKANNAK, MINT TE! ÉS NEKI MENNEK A BEZÁRT AJTÓNAK!
olajfa1
2020. december 11. 09:30
Most igazad van Kunhalmi! A BÖSZME KORMÁNYT IS CSAK A MAGYAROK TUDTÁK LEVÁLTANI!
crydog
2020. december 11. 09:25
Ági- Ági, te sem az eszedről vagy híres, és ezt mindig be is bizonyítod. Pont amikor csöndben el kellene gondolkoznotok hogy miért estetek megint pofára, akkor óbégatok bele a nagyvilágba egy oltári marhaságot. Te is kényszeres vagy már mint Feri. Brüsszeltől remélitek folyton hogy megbuktatja a Patást? Tavares jelentés? Hetes cikkely? Sargentini koholmány? Hogy ordítottatok minden alkalommal hogy most aztán vége a Zorbánnak! Aztán semmi. Nagy csönd. Még látszatja sincs magyarország tekintetében a "Nagy Megregulázásnak". Most az volt a tét hogy megvonják-e magyarországtól az eu-s forrásokat vagy sem. Orbán elment a falig. Az Eu meg behúzta a fülét-farkát. Ti meg tovább rohantok neki a falnak- vagy ajtónak a te esetedben. Álmodj csak királylány, a magyar emberek jó sokáig nem fogják még ezt a kormányt leváltani. Csak ti szartok oda ahol esztek.
NTLLK
2020. december 11. 09:15
Kunhalmi elvtársnő rájött, hogy az egyetlen megoldás a népet leváltani a leváltáshoz. Ezen fognak dolgozni a migránskvóta bevezettetésével. Büszke bolsevik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!