„Abban meg végképp nem hiszek, hogy a fogyasztók innentől fogva tömegesen átértékelik fogyasztói szokásaikat, ezentúl elválasztják benne az ocsút a búzától, értékest az értéktelentől, igazi szükségleteiket hamis szükségleteiktől. Nota bene, a fogyasztói társadalom haszonélvezői ebben nem fognak segíteni nekik. A manipulátorok potenciálja a Covidtól aligha csökken radikálisan, miközben módszereik, eszközeik nyilván majd a helyzethez igazodnak. De egyébként: »business as usual«. Az árut mindenképp el kell adniuk, lehetőleg felárral. A fölöslegest, meg a bóvlit is.
Mi lehet akkor az a látványos, de mégse radikális változás, amelyre a metternichi bonmot is utal? Állam és piac viszonya például még inkább átrendeződik. Már a 2008-as pénzügyi világkrachot is állami mentőövvel úszták meg a bankok. Az USA-ban az Obama-adminisztráció takarította el a kaszinó-kapitalizmus szemétdombját, pontosabban államilag kompenzálta veszteségeiket, hogy aztán ugyanazt folytathassák: másképp. Magyarán kapitális állami injekciók kellettek ahhoz, hogy mindmáig legyen még egy-két ötletük a kaszinózó bankároknak. Most, amikor a járvány látványosan demonstrálja a termelési és fogyasztási láncok globális méreteinek bizonytalansági tényezőit, a cégek is az államhoz fordulnak. Tőle várják az összeomló piacaik megmentését, szintén kapitális összegekkel és lehetőleg azonnal. Főleg avval érvelnek, hogy a munkahelyek védelme eminens politikai érdeke a kormányoknak is.
Az állam jelentősége így nő tovább a piac rovására, de ezen legföljebb a piacfundamentalisták siránkozhatnak. Nyugtassuk meg őket: ettől ez még tőről metszett kapitalizmus marad. Persze az állam annyi, mint nemzetállam, s ettől már csak egy lélektani ugrás a haza. A Covid-19 megrendít(het)i a hazátlanság szívós és »haladár« ideológiáját. Kiderülhet: hazájuk azért a fogyasztóknak is van.”