Háborús Budapest

„A nagyvárosok a bennük egykor zajló konfliktusok élő múzeumai. Minden város ott jött létre, ahol a szállítási útvonalak kitaposott ösvényei és a hadiutak metszették egymást. A meghódított földek ellenőrzőpontjaiból először körbekerített katonai táborok lettek, majd a megerődített várták várakká nőttek, hogy aztán a külső fenyegetés elmúltával és a beköltözéssel együtt értelmét vesztő várfalak, vizesárkok és védelmi sáncok átlényegüljenek körutak nyomvonalaivá és sugárutak tengelyévé. Amint a várkerület óvárossá, a várfal töve pedig belvárossá. Így válik gyakran a kard által vágott seb a tőke hegévé. Bárhogy is végződik egy város sorsa, eleinte mindig colonia és castrum, jelezve és sokáig őrizve eredendően katonai alapíttatását.

A (többnyire fegyveres) konfliktusok metszéspontjai jelölték ki a városok helyét, amelyek külső határai a védekezés vonalai mentén haladnak, belül pedig a lakók közötti ellentétek és szerepek mezsgyéi strukturálják. Amint Budapest pókhálós útszerkezete is mutatja: a körutak vonalait áttörő sugaras főutak egykor koncentrikus sávokra, egymástól elválasztott szekciókra osztották a várost, ahol az egyes negyedeknek és kerületeknek meghatározott munkamegosztása, kulturális egyénisége és osztálykaraktere volt. Ezek a szekciók nem mindig éltek békében egymással, de együtt alakították ki egy konfliktusos, kaotikusságában szabályozott és harcaiban rendezett nagyváros képét. Ennek meglétére utal Kassák is, amikor az Egy ember életében a több mint száz évvel ezelőtti budapesti utcai küzdelmek helyszíneiről így ír: »Esti tüntetések voltak, (…) botokkal és kövekkel megtömött zsebekkel mentünk be Angyalföldről a kivilágított körutakra.« Az ellentétpárok már-már mitikusak: fény és árnyék, éjjel és nappal, nyílt és rejtett, kívül és belül.

Kulturális kódjaink ma is őrzik a megosztottság örök törvényeit: Újpesttől Csepelig, Nagytéténytől Rákoskertig mindenki tudja, mit jelent a »körúton belüliség«, mely városrészekre vonatkozik a »belpesti« jelző, melyik kerületben csap le legelőbb az alkonyat, mikortájt ébrednek az alvóvárosok és hánykor térnek nyugovóra az inszomniás lakónegyedek. Aki jól ismeri városát, napszálltakor eltéveszthetetlenül érezheti a belváros és a külvárosok lappangó ellentétének reccsenéseit, a túlvilágított bulinegyed harsányságára válaszoló kültelki őszinteséget. A város mindenekelőtt történet, társadalmi szövet és antropológiai állomány. Ezenkívül test: méghozzá a lakók korpusza.”