Magyar zászló Jeruzsálem fölött?

„Két új nemzedék felnövekedése után egyszerűen nincs más lehetőség, mint a status quo minimális szintű tudomásulvétele mindkét oldalon, és az ebből kiinduló megegyezés. Amihez Jichák Rabin és Jasszer Arafat egyszer már egészen közel jutottak. Ma már egyikük sem él, és nincsenek méltó utódaik, akik a hiányzó lépést képesek volnának megtenni. Ennek oka ironikus módon mindkét oldalon a demokratikus elv, amely Izraelben pillanatnyilag nem tesz lehetővé stabil kormányzatot a telepesmozgalmat képviselő pártok kizárásával, a palesztinoknál meg az Izrael létezése, vagyis az alapvető realitások elismerésére (egyelőre) képtelen Hamászt juttatná kormánytöbbséghez. Így marad a Trump-féle csóváktól esetenként időlegesen fellángoló, de alapjában véve befagyott konfliktus.

A magyar diplomáciának erre a helyzetre kell reagálnia. Mégpedig nem az amerikai elitek érdekei és – tisztelet Köves Slomónak, de – nem is a magyar ortodox zsidó közösség szempontjai alapján. Történelmünk, geopolitikai helyzetünk arra predesztinál minket, hogy elfogulatlanul viszonyulhassunk az arab–izraeli konfliktushoz. Az Európai Unió tagállamaként elismerjük Izrael jogát a létezéshez, a holokauszt után saját hazát kereső zsidóság, köztük több százezer magyar ajkú zsidó ember és utódaik békés boldogulását szívünkön viseljük. Másrészt Trianon traumája miatt mélyen át tudjuk érezni az idegen uralom alá került, vagy éppen hazájukból távozni kényszerült palesztinok tragédiáját, de azt is tudjuk, hogy ennek békés szándékú feldolgozása nem lehetetlen. Azt nem tudjuk, a Közel-Kelet sajátos világában mennyi időre van szükség, hogy a szemben álló felek új nemzedékei már lehetségesnek tartsák, ami nálunk az Erasmus-generációnál kéznyújtásnyira került: »A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés.« De más járható út nem lévén, csak ezt ajánlhatjuk megoldásként. Amiből logikusan következik, hogy magyar zászló jeruzsálemi nagykövetségen csak akkor loboghat, ha egyszerre kettő lobog: Nyugat- és Kelet-Jeruzsálemben.”