Fojtogató ölelés

„Persze Kína – miközben a világot nyugtatgatta – főképp pénzügyi téren már évekkel ezelőtt megkezdte globális elképzeléseinek gyakorlati megvalósítását. Az úgynevezett BRICS országokkal közösen létrehozták a Világbank riválisát, az Új Fejlesztési Bankot, majd az amerikaiak és a japánok hasonló célokat szolgáló Ázsiai Fejlesztési Bankjának versenytársaként megalapította az Ázsiai Infrastruktúra-beruházási Bankot (AIIB). Közben az IMF elitklubjába is bekerült a jüan, amelynek az amerikai dollár és az euró rovására történő terjedése szűkíti az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió mozgásterét. A dolláron alapuló nemzetközi pénzügyi rend felváltására persze még semmi nem utal, az erőviszonyok változásának irányát mégis jól jelzi, hogy a néhány éve még elhanyagolható súlyú jüan mára a világkereskedelem negyedik legnagyobb forgalmú valutájává vált. Közben Peking és Moszkva saját hitelminősítő intézet létrehozását is fontolgatja. Kezdetben a közös orosz és kínai, valamint más ázsiai országokkal közösen végrehajtott befektetési projekteket minősítené az intézet, majd a rendszert a presztízs és az elismertség növekedésével kiterjesztenék.

Kína globális gondolkodását még érthetőbbé teszi legfőbb nemzetközi projektje, az egyszerre a kereskedelmi, gazdasági és geopolitikai pozíciókat erősítő új selyemút, azaz az Egy övezet, egy út program. Ezzel látszólag mindenki jól jár, de főképp Kína. Peking ugyan még az elnevezéssel is igyekszik erről elterelni a figyelmet, de ez a projekt a geoökonomika és a geopolitika szintézise, amely összhangba hozza Kínának mint szárazföldi és tengeri hatalomnak az ambícióit, s földrajzi értelemben jelentősen kitágítja a manőverezés lehetőségét. Kína a geopolitika nagyszínpadára visszatérve a számára fontos területeken már rést ütött az amerikai hegemónián, de a világrendet nem akarja lerombolni. Csupán a hierarchia átrendezésével, a játékszabályok csendes átírásával a saját helyzetét akarja benne megerősíteni. Egyelőre.”