„150 évvel ezelőtt Európában az emberek döntő többsége olyan társadalomban élt, amelyet – a lehető legelítélőbb szándékkal – a mai liberálisok »zártnak« neveznének. A falusi és a kisvárosi, illetve a nagyvárosi népesség jelentős része a születési helye közvetlen környezetében élte le az életét, alig változó körülmények között. Ezt békebeli világot nyugodtan nevezhetjük zárt társadalomnak.
Sem a technológia, sem a kultúra nem változott annyira gyorsan, hogy egy életen belül a változás az életviszonyok teljes átalakulását eredményezte volna. Ami volt, az a középkor alapjaira, az ókori görög kultúra el nem hanyagolható hatására és legfőképpen a változó, alkalmazkodó és (más ideológiáktól lényegesen különböző módon) valóban fejlődő kereszténységre épült. Röviden, a szabadság fogalmának értelmezésére egy olyan világban került sor, ahol a kultúra (beleértve a vallást is természetesen, a társadalmi és uralmi viszonyokat is) korlátai rendkívül erősek voltak.
A Nagy Francia Tömegmészárlás ideológiai hordaléka, tanítják most a fiataloknak, ebben a retrográd közegben kezdte a nagy társadalomátalakító munkát, amely végül elvezetett a mindannyiunk által naponta megtapasztalt csodálatos szabadságunkhoz. Mindent a Tábornok úrnak, a liberális filozófusoknak köszönhetünk és természetesen jelenkori tanítványaiknak. (...)
A liberalizmus mára lesüllyedt odáig, hogy egyre szélsőségesebben korlátozó magatartási szabályokat és kötelezettségeket állapít meg az egyének számára annak érdekében, hogy preferált személyek (és csoportok) »szabadsága« kiteljesedhessen.”