Keresztény dzsihád

„Háborús narratívájának megfelelően a mai kereszténység egyszerre defenzív, vagyis védekező jellegű, és agresszív. Úgy véli, a túlélése érdekében – Isten nevében – le kell győznie a világot. Sőt, úgy harcol, mintha Istent kéne megvédenie. Egyszerre folyik az ún. hitvédelem és a világ erőszakos krisztianizálása, vagyis az a törekvés, hogy az egyház szemlélete az egyházon kívül, akár törvények formájában érvényesülhessen – lásd a melegházasság körüli összecsapásokat, ahol a nem-hívőket is az állítólag biblikus magatartásra akarnák kényszeríteni.

Van ennek a tendenciának egy sokat emlegetett vezérigéje, így hangzik: »Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!« (Máté 28, 19-20, Károli fordítás.) Ha egy defenzív-agresszív kereszténnyel vitatkozol, ezt a »missziói parancs« néven ismert locus classicus-t biztosan a fejedhez fogja vágni.

Jó, akkor legyen ez a mai szentlecke. Tényleg úgy tűnik, itt a világ határozott krisztianizálására kapott utasítást az egyház, és ez egy bizonyos értelemben igaz is – a kereszténység ab ovo misszionáló vallás. De nem úgy, hogy »menjetek, és erőltessétek rá a meggyőződéseteket mindenkire.« Nézzük meg jobban, mit is mond? Mire kellene „megtanítani” az egyházon kívüli világot? Arra, amit Jézus parancsolt. Aha, és mit parancsolt, mai  nyelvre fordítva:  tanított vagy képviselt, az életével, a tetteivel, a halálával?

Most radikális kijelentéseket fogok tenni, vállalva ennek kockázatait. Amit Jézus képviselt és a tanítványaira hagyott, az pontosan az ellentéte az egyház jellemző magatartásának  Amikor Jézus parancsról beszél, akkor – az evangéliumi kontextust figyelembe véve – nem valami basáskodó uralmi rendszert akar, hanem szeretetet. Márk 12:30-31-ben ő maga mondja: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből... és szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.« A názáreti rabbi, aki a keresztény hagyomány szerint a megígért Messiás, nem holmi decens és fegyelmezett rendszert, hanem a szeretet etikáját hirdette meg: a teljes erőszakmentességet, a sértésekre kedvességgel való reagálást, mások szükségeinek enyhítését vagy akár átvállalását, a következményekkel nem is törődő, feltétel nélküli befogadást, a tevékeny szeretetgyakorlást, akár a vallásos szertartások, intézmények és struktúrák helyett is. Ezért beszél a templom lerombolásáról, és ezért mondja: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.« (Máté 9, 13.) Jézus egy ilyen útra hívta el a követőit. Isten nem parancsolta, hogy oltalmazzuk meg őt a világgal szemben. Krisztus nem a világ ellen harcolt, hanem a világért, és az Írás szerint ez a harc vitte a keresztre, és ez diadalmaskodott a feltámadásakor.

Isten nem gyűlöli a világot, azt csak egyház teszi.»Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« (János 3,16.) – azt mondják egyes írásmagyarázók, ez a mondat a Biblia szíve. Mennyire menő lenne már, ha ez a szív dobogna hallhatóan a keresztény egyházban! Egyháztagként mondom: a gyökeres változáshoz, amely nélkül az egyház rövidesen értelmét veszti, nem valami új  tan beemelése szükséges, csupán  az, hogy felfedezzük és magunkhoz  öleljük a régit, az eredetit, amit, illetve akit elhagytunk: Krisztust. Ez a hitelesség ára és egyetlen receptje, semmi más.”