Magyarország haldoklik

„Európa a nem döntés, a határozatlanság, a mindenki harca mindenki ellen után a közös döntések felé tapogatózik. Már mindenki tudja, hogy a nemzeti egyéni döntés ideje elmúlt, még ha a közösben bizonytalan is. Az élet utolérte az Európai Bizottság májusi javaslatát: lesznek nemzetközi ellenőrző pontok, lesz segítség a menekülttáboroknak, lesz szabályozott befogadás/elutasítás. Másrészt a hitelező, erős Északnyugat-Európa kezdi fölismerni, hogy az adós és gyenge Délkelet-Európával szolidaritást kell vállalnia gazdasági átalakításuk ügyében, hogy szolidaritást kapjon cserébe menekültügyben. Európa szegényebb népeinek száján a szó a gazdagabbakhoz: ne (csak) a távoli menekültekkel, hanem velem, közeli szegénnyel foglalkozz! Most kell megtalálni a pontos mértéket.

Magyarország haldoklik.

Nincs fájdalmasabb, mint amikor egy országba nem vágyik senki. Amikor a benne élők is elvágyódnak. Amikor egy ország kormánya ellenségévé teszi nemcsak a körülötte lévő öszszes többit, de több mint egymilliárd muzulmánt. Amikor a magyarok istene a szívtelenség és a gyűlölség istenének látszik. Amikor a hatalmasok a nyomorultak és kisemmizettek nevében védik a hatalmukat és a gazdagságukat. Amikor az erdélyi költő, Markó Béla, fájdalmában és elkeseredettségében ezt üzeni: »Kicsi országban kicsi falu, / kicsi ház, kicsi asztal, kicsi kenyér? / Nekünk sem elegendő? / Akkor hát mi legyen? / Égigérő kerítés legyen? / Valahol a felhők között, / kerítés tetején üldögél a mindenható, / elgondolkozva lógatja a lábát, / nem látszik innen lentről / se bőre színe, se szeme vágása. / Ugye nem lövitek le az Istent?«”