Békére fel!

„Délkelet-Ukrajnában a minszki tárgyalások ideje alatt tovább szóltak a fegyverek. Tegnap, a békenyilatkozatok után sem hallgattak el. Kijev szerint orosz tankok is jöttek, a moszkvai híradók a felkelő városok terrorlövetéséről számoltak be. A fő gond most az úgynevezett debalcevei katlan, hat–nyolcezer ukrán katona van ott bekerítve. Pontosabban Porosenko szerint nincsenek, így ha a vasárnapi határidőig kitörnek, az elnök »arca« megmarad a kijevi háborús párt előtt. Ha nem, a televíziós kamerák az ukrán hadsereg színe-javának demoralizált kivonulását fogják mutatni röhögő felkelők sorfala mellett – a minszki egyezmény ugyanis előírja komolyabb ágyúk, tankok, rakétavetők kivonását ebből a körzetből. Már amennyiben egyáltalán betartják ebben a helyzetben a tűzszüneti megállapodást, elfogadják Porosenko parancsát. A nehézfegyverzet kivonására február 15. után tizennégy nap lesz, ha mindez csúszik vagy elmarad, lényegében máris annyi az egész minszki alkunak. 

Csak azért időztem ennyit ezeknél a kérdéseknél, hogy érzékeltessem, a rendezési terv 13 pontja közül az időben legközelebbiek, a talán legegyszerűbbek végrehajtása is mennyi problémával jár. Mert ott a lényeg is a listán, a két „népköztársaság” majdani státusának kérdése. Nem véletlen, hogy az egyezmény nem adott „nevet a gyereknek”, nem szólt sem Ukrajna föderalizációjáról, sem kisebbségi autonómiáról, csak nagyobb jogokról és az alkotmány átalakításáról. Azonban mennyi ideig marad Porosenko elnök, ha – az amerikaiak által támogatott, kormányában a gazdaság irányítását amerikai megbízottak kezébe adó – Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök és pártja a radikálisokkal összefogva semmilyen reformtervet sem enged át a parlamenten? (A washingtoni »héják« eddig is inkább a fegyverszállításokban, Oroszország és az Európai Unió »ukrajnai mocsárba« való süllyesztésében látták a megoldást, mint egy »európai békében«.) Igaz, erre van idő az év végéig, de ha nem sikerül, vagy a felkelők és Moszkva szerint nem a megállapodások viszonylag tágan értelmezhető szövege alapján sikerül, megint ugyanott tartunk, bukik a békeprojekt, újra szólnak a fegyverek.

Ha, ha, ha, minimum tucatnyi ha – minden vicc nélkül. 

Összegezve tehát, ha a Kedves Olvasó még kedvesebb nagymamája sárga volna és csilingelne, ráadásul valaki a sín szerepét is eljátszaná, nos, akkor osztatlan örömmel hihetné, hogy tényleg a nagyszerű tanti a villamos. A világ most a vasárnapra meghirdetett tűzszünetig kapott időt az álmodozásra, onnantól pontról pontra kell a valósághoz mérnie a minszki békeideát. Igaz, most legalább van mikor és mihez mérnie.”