Merkel szankciói

„Amikor az ukrán helyzet rendezése kézzelfogható közelségbe került, mindig történt »valami«. Majdan, 2014. február 20. Majd egy éve nem tudni ki lőtt igazából a tüntetőkre. Odessza, 2014. május 2. Bő kilenc hónapja nem tudjuk, kik gyújtották rá a tüntetőkre a szakszervezeti székházat. Donyeck megye, 2014. július 17. Jó hét hónapja nem sikerült kideríteni, ki felelős a maláj utasszállító katasztrófájáért. S végezetül a mostani mariupoli tragédia, amelyért a szeparatistákat teszik felelőssé, azonban a Kijev által bemutatott »bizonyítékon”, a rakétatámadás után szinte percekkel elfogott exrendőrrel készített videofelvételen egy zugügyvéd is hosszan röhögne. Mi a közös ezekben az eseményekben? A Majdan kiváltotta az ukrajnai »demokrata erők« aktív támogatását, Odessza a konfliktus vérességét mutatta be, elkenve a felelősséget, a maláj gép lelövése és Mariupol az orosz beavatkozást.

A történések valahogy mindig arra az időpontra estek, amikor az uniós vezetők éppen tárgyaltak volna a helyzet rendezéséről. Érdekes módon Kijev, Washington és a NATO-főparancsnok is akkor látott, lát orosz csapatokat Ukrajnában, amikor a béke kézzel fogható közelségbe kerül, amikor az unió újratárgyalná a szankciókat.

Merkel a múlt héten Davosban már egyértelműen üzent: az ukrajnai kérdést minél gyorsabban le kell zárni, az unió elemi érdeke a januárban indult Eurázsiai Gazdasági Szövetséggel való együttműködés. A Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő szabadkereskedelmi övezet az Európai Unió országainak és a Moszkva vezette posztszovjet gazdasági közösségnek is érdeke, Amerika hasznát azonban sérti. Nem csak az eleső üzletek miatt, hanem mert ez esetben unió keményebb pozíciókat tudna elfoglalni a kétoldalú kereskedelmi és beruházási tárgyalásokon.

Tegnap az unió külügyminiszterei kimért határozatot hoztak, a kormányfők február 12-én döntenek a »komoly« szankciókról. Jósolni nehéz, de az egyre jobban látszik, hogy Angela Merkel már politikai és morális okokból sem akarja folytatni az »ukrajnai kalandot«.”