Orbán Viktor: Karnyújtásnyira vagyunk a békétől
A miniszerelnök szerint eljött az idő, hogy mi magyarok újra meggyőzzük egymást.
A sok honfitársunk számára elviselhetetlen terhek miatti elkeseredés termékeny talajt kínált a jogi és politikai hitelkárosult-biznisz ügynökeinek.
„Mikulas Dzurinda 1998-2000 között végigvitte Bokros reformjait, így Szlovákia felkészülten várhatta a 2008-as vihart. Északi szomszédaink nem ismerik a devizahitel-anomáliát és nem sírnak nemzeti valutájuk után. Pedig nem volt nekik olyan – mármint a nemzet monetáris szuverenitásának megszentelt szimbóluma, a jó szlovák korona – csak néhány rövid évig. A csehektől való elszakadás után és az euró bevezetése előtt. Szlovák (osztrák, szlovén stb.) szomszédaink is viselik a vállalt vagy kényszerű szolidaritás terheit, ám nem nemzeti valutájuk viharos értékváltozásai, hanem az adórendszer és költségvetési kiadások útján. Ahol a helye van és ahol átlátható: ahol világosabb, hogy ki, kinek a javára, milyen terhet visel.
A reformok végigvitelét aztán sorra elmulasztotta az első Orbán-kormány, a két teljes ciklusra újra esélyt kapó szocialisták, majd a modern gazdaság kiépítésében mindeddig visszafelé araszoló, második Orbán-kormány. A kiszámíthatatlan, átláthatatlan, sok honfitársunk számára elviselhetetlen terhek miatti elkeseredés pedig termékeny talajt kínált a jogi és politikai hitelkárosult-biznisz ügynökeinek.
A jog vidékén a devizaadósokra szakosodott ügyvédi irodák gyártják szakmányban a kreatívabb, vagy csak »copy-paste« beadványokat. Szabadulást ígérve az elkeseredett adósoknak, nem, nehezen, vagy csak nem szívesen viselt terheik alól. A sok oldalas, bonyolult, néha hanyagul szerkesztett – a hitelek hosszú futamideje alatt a bankszabályozás, a jogi és a gazdasági környezet változásainak is kitett – szerződések, általános feltételek, üzletszabályzatok mindig kínálnak valamiféle kapaszkodót. Amikor egy-egy méretes marhaság (»nem is devizában folyósították a hitelt«) divatja lejár, akad valami más, ami megalapoz legalább egy beadványt, eljárást, reményt, ügyvédi munkadíjat. Ha az adós számára kedvező ítéletet nem is. Az agyonterhelt bíróságok pedig – a közvélemény és a hitelrendszer biztonságára vonatkozó elvárások kettős nyomása alatt – keresik a jogszerű választ a törvény szövetében. Legyen az a »szövet« szakadozott, egyre-másra átszabott, folt hátán folt.”