„Az Ön nevét sokan a jobboldalon a Jönnek című verssel azonosítják.
Nem a jobboldal, bocsánat, hanem a nácik. Az azért kicsit más. Nekem nagyon sok jobboldali olvasóm van. Azok nem nácik, bár attól még jobboldaliak. Ez kifejezetten csak és kizárólag a nácik ügye. A többieknek érdekes módon nincs velem bajuk. Ez Lengyelországban is így van, keményen jobboldali lapok írtak himnuszokat a Messiások című regényemről, amely amúgy egy kicsit nekiment ezeknek a lengyel szenteknek is. Elég furcsa fényben ábrázolta őket, ahogy ők nem szokták. De boldogok voltak a jobboldali újságok is. A nácik ott is gyűlölnek, meg rágalmaznak. Lengyelországban előbb tudták, mint Magyarországon, a zsidóságomat. (...)
Mit gondol, Magyarországon is változni fog a megítélése?
Magyarországon ez a helyzet nem fog változni, aki rajta van a listán, és ezeken a listákon előkelő helyen szerepelek, azt lezsidózzák, és anyázzák és mindenfélét kiabálnak rá.
Hogyan érinti, ha »lezsidózzák«?
Magyar író vagyok, nem tudok mit csinálni a zsidókkal. Annak ellenére, hogy le vagyok zsidózva, semmi bajom velük. Felőlem mindenki olyan zsidó, amilyen akar lenni. Ez magánügy. Magánügynek tekintem Magyarországon, Izraelben, mindenütt a világon. Mindenki hadd válassza meg a maga identitását! Lehet, hogy nem ő választotta, hanem a szülei, beleszületett, mindegy, engem ez nem érdekel. Az én identitásomat hagyják békében, és senki ne akarja kívülről meghatározni, hogy én ki vagyok, és mi vagyok. Ki-ki legyen magyar zsidó, zsidó magyar, ami csak akar, engem nem érdekel. Államok politikájába pedig nem szoktam belszólni még Magyarországon sem, hát még külföldön. Nem az én bőrömre megy a dolog, Izraellel kapcsolatos ügyekben nemcsak azért nem nyilatkozom, mert talán tartanék valamitől, hanem egyszerűen semmi közöm hozzá. Szeretni vagy gyűlölni csak konkrét személyeket tudok, elvont dolgokat nem.”