A lépfene támadta meg az embereket, akik mind a teremtőnél kötöttek ki
Három bomba robbant, de az európai pusztítók voltak a legkegyetlenebbek, mikor kivégezték a csoportokba verődött tömeget.
Elég könnyű olyankor okoskodni, amikor az ember úgy megy koncertre, hogy igazából halvány lila fingja sincs a fellépő zenekarokról.
„Zeneileg legegyszerűbben úgy lehetne jellemezni a La Secte Du Futurt, hogy az amerikai Thee Oh Sees európai unokaöccse, ahol az egy szem női tag billentyűk helyett basszusgitáron játszik, ráadásul az énekes-gitárosnak még a haja is hasonlít John Dwyer bili frizurájára. Túl sok érzelmet viszont a doboson kívül nem igazán lehetett felfedezni rajtuk, ahogy a billentyűst is csak 20 perc után sikerült meghallani először. Ettől függetlenül egy kellemes, kaliforniai garázsrock koncertet nyomott le a francia négyes, aminek még kifejezetten jót is tett az, hogy alig lehetett hallani valamit az énekesből.
Utánuk a Yussuf Jerusalem következett, akik az előző együtteshez képest a pizsipólókat black metal fölsőkre cserélték és eggyel kevesebben is voltak a színpadon. A black metal felsők sem voltak indokolatlanok, igaz ez zeneileg inkább az énekre vonatkozott, egyébként meg a Yussuf Jerusalem - hogy az előző hasonlítgatást folytassam - annyira tökéletes párja az előttük fellépőknek, mint Ty Segall a Thee Oh Seesnek. Lassabb, de hangosabb, széttorzítottabb garázszene, aminek az élvezhetőségéből tényleg csak az a tupírozott hajú, SS-tisztre hasonlító idióta tudott elvenni, aki megállás nélkül néptáncolt az első sorban az együttes legnagyobb megrökönyödésére.”