Az ellenállás etikája

„Mostantól tehát a demokratikus ellenzéknek nemcsak arról kell gondolkodnia, hogyan állítson politikai és jogi alternatívát az orbánizmussal szemben, hanem azon is, hogyan teremtheti újjá a politikai erkölcsöt. Politika persze csak ott létezhet, ahol a társadalmi érdekek és megközelítésmódok differenciáltságát a közügyek döntési szintjein pluralitásként ismerik el, és adott határok között versengeni engedik egymással. Ez a meghatározás a demokráciákra korlátozza a politikát, és ebből a szempontból leszűkíti a területét. Amennyiben viszont elfogadjuk, feszültséget tételezhetünk fel minden olyan esetben, amikor a demokrácia hívei antidemokratikus hatalmi rendszerekkel szállnak szembe. Nagyon leegyszerűsítve, az a kérdés vetődik fel, hogy azonos módon kell-e viselkedni egy diktatúrával szemben, még ha az nem is épült ki teljesen, mint ahogyan a demokráciában az eltérő politikai alternatívákat képviselő pártokkal vagy kormányokkal szemben. (...)

Mivel az egyeduralom a pluralizmus eltüntetésére vagy legalább korlátozására törekszik, az ellenzék ezt nem fogadhatja el, ahogyan egyetlen olyan szabályt sem tekinthet legitimnek, amely az egy-ügyűséget hivatott szentesíteni. Mivel az egyeduralom arra törekszik, hogy negligálja a konfliktusokat, vagyis nem hajlandó megvitatni őket, helyette megparancsolja, hogy ne legyenek (lásd: »legyen béke, …« stb.), azaz az intézmények úgy viselkedjenek, mintha nem lennének, az ellenzéknek kell a felszínen tartania a konfliktusokat. A negligált konfliktusok mindig konfrontációval fenyegetnek, a konfrontációkat pedig csak az erőszak különféle eszközeivel lehet letörni. Az ellenzéknek ezért szembe kell néznie azzal, hogy a kormány agresszív módon reagál majd a konfliktusok megjelenítésére, azaz úgy viselkedik, mintha máris konfrontációk lennének. Röviden: az önkényuralmat ellenzők nem viselkedhetnek a demokratikus feltételek között működő ellenzék módjára, mert amivel szemben állnak, az nem egy demokratikus kormányzat. A demokratikus pártoknak nem ellenzékként, hanem az ellenállás módján, az ellenállás erkölcsét követve kell politizálniuk. Tehát, amikor azt mondja egy ellenzéki politikus, hogy nem tehetett semmit, mert bekerítették Károlyi Mihály szobrát, akkor úgy gondolkodik, mintha még demokrácia lenne. Ő még az ellenzéki erkölcs foglya, veresége pedig minden egyes esetben be fog következni. Minél kevésbé lesz hajlandó az ellenállás erkölcsét követni az ellenzék, annál inkább megerősíti az önkényuralom rendszerét. Pedig annak legfőbb elve az erő, amelyet mindig alkalmaz is, ha úgy látja szükségét. A Schmitt-ügy jó példa erre. Az egyetem »lázadása« és a jobboldali értelmiség morgolódása ellenére a »Párt« úgy határozott, hogy az elnök marad, vagyis megpróbálják kikényszeríteni maradásának elfogadását. Aki a demokrácia erkölcsében hisz, az kénytelen az ellenállás erkölcse szerint cselekedni, és fellázad Orbán rendszere ellen. Az ellenállás erkölcse az erőszakkal való szembenézésen alapul, azon, hogy az orbánisták fenyegetése és kényszere ellenére is hinni kell, hogy a demokrácia erkölcsi elveit újra létre tudjuk hozni Magyarországon. Úgy tűnik, pillanatnyilag az LMP aktivistái értik ezt a legjobban.”