Bajnaiék és Trianon: vissza a kályhához

„Miben áll a magyar történetírás »revíziós« feladata? Először is, kőkeményen vissza kell utasítani a dákoromán elmélethez vagy a nemzetiségek súlyos elnyomásáról alkotott légvárakat. Másodszor, le rá kell mutatni az ellenünk elkövetett szörnyűségekre, mint ahogyan azt a Terror Háza Múzeum Magyar Tragédia 1947: Megfosztva a szülőföldtől vagy a Magyar Tragédia a Délvidéken 1944-1945 című időszaki kiállításai tették. Meg kell mutatni, hogy a tettes helyett bizony sokkal többször kaptuk az áldozat szerepét, de legalábbis kilátástalan helyzetekben kellett megpróbálni a helytállást. Harmadrészt meg kell keresni az olyan pontokat, amelyeket mind mi, mind pedig a környező népek sikerként vagy egyszerűen csak közös élményként értékelhetnek. Ez a mi feladatunk. Nem is kell ehhez feltétlenül a régmúlthoz visszanyúlnunk: a kommunista diktatúrák jellegzetességeink bemutatása hidat képezhet, mint ahogy a Platform megalakulása is mutatja. De kétségtelen, hogy amíg a szlovák tankönyvekben olyan kitételek szerepelnek, miszerint 1918 őszén »felszabadult Pozsony«, addig nehéz párbeszédet kezdeni. Kérdés, hogy a fentieket következetes, de barátságos aprómunkával meddig tartana elérni, és egyáltalán el lehet-e érni az erő felmutatása nélkül – mint ahogyan Szerbia esetében is a múlt bevallására irányuló törekvés csak egy háborús vereségsorozat után, a politikai kényszerhelyzetet is jelentő EU-aspiránsi helyzetben jelent meg.

Visszakanyarodva Pauler Tamás cikkéhez: a közös múltértelmezés kétségtelenül az első lépés a táborokon átívelő, közös politikai cselekvéshez. Ehhez elengedhetetlen, hogy a nemzeti múlt folytonos megbélyegzése, identitásunk önostorozása abbamaradjon, és a baloldal elszakadjon forradalmi hagyományaitól, a »múltat végképp eltörölni« kényszerétől. Így Trianon kapcsán is marad a kérdés: képes-e elfogadni a baloldal azt, hogy a nemzeti gondolat minden ellenkező próbálkozás ellenére az elsődleges közösségszervező erő, és hogy minden egyébről csak ebben az értelmezési keretben lehet és kell vitatkozni; illetve azt, hogy a nemzet nem működik »alkotmánynemzetként«, hanem a politikai-jogi kereteken túl csak a kialakult hagyományok, a nyelv, a kultúra és az ethnos közötti szerves egyensúlyként. Vagy pedig marad a baloldal, mint egykor a jakobinusok, »a szabadság és egyenlőség barátai« – a testvériségnek hátat fordítva.”