„- Hogy tetszett a tusnádfürdői Orbán-beszéd?
- Fontos politikai beszédnek tartom.
- A nyugati fogyasztói világ börtön, de legalábbis kényszerlakhely volt Magyarország számára... Ehhez mit szól?
- A beszéd arról szólt, hogy bár a XX. század második felében meg voltunk győződve arról, hogy a Nyugat működőképes modellt kínál, mára ez illúziónak bizonyult. Mivel a kommunisták a »hanyatló Nyugatról« beszéltek, s mivel tudtuk, hogy hazudnak, azt képzeltük, hogy az a Kánaán, és mi is hipp-hopp Mercedesbe ülünk majd. Csakhogy mire az EU-csatlakozás időpontja számunkra elkövetkezett 2004-ben, a nyugat-európai szociális piacgazdaság már válságban volt. Ma már mindenki láthatja, hogy a XX. század dogmatikus toposzaival megoldhatatlanok a gazdasági és társadalmi kihívások. Nyugat-Európa elkényelmesedett az elmúlt harminc-negyven évben. Az a zömmel 68-asokból álló nemzedék, mely a tuti helyeken ül, nem tanult meg harcolni semmiért, sem nélkülözni, lemondani bármiről. Csak követelőzni tud, s kizárólag a politikailag korrekt világban igazodik el. A miniszterelnök beszéde ezt tudatosította, s kimondta: meg kell találnunk a saját utunkat.
- Nehéz ott eligazodni, ahol a keleti típusú elnyomó rendszer elleni fellépés ugyanazokhoz az arcokhoz kötődik, akik most a Keletet dicsőítik, de közben azért Reagan-szobrot is avatnak.
- A Nyugat sem egységes. A munkakultúra például ugyanúgy rendben van az Egyesült Államokban, ahogy Keleten. Nyugat-Európában már nem ez a helyzet. A múlt héten a német fővárosban jártam, mert felkértek a 7. Berlin Biennále magyar művészeti és történészi koncepciójának kidolgozására: a szolgáltató szektorban szinte csak bevándorlókat, külföldieket láttam dolgozni.
- Tehát Keletről vándorolnak Nyugatra. Talán nem véletlenül.
- A Kelet-Nyugat ellentétpár a jelképes nyelv része, arra szolgál, hogy tágítsa a horizontunkat. Mindig is Kelet és Nyugat határán feküdtünk. Ellentétes a magyar történelmi tapasztalatokkal, ha »vigyázó szemeinket« kizárólag Nyugatra vetjük. Egy miniszterelnök szükségképpen politikai beszédet mond, így azt nem tudományos vagy kultúrtörténeti értekezésként kell felfogni. Kijelöli a horizontot, hogy a legkisebb áldozatokkal tudjunk kimászni a kátyúból. Erre ma akkor van esély, ha megtanuljuk azt is, amit a Kelet még tud.”