„Kis hír a magyar lapokban és tv-híradókban: lemondott Karl Theodor zu Guttenberg német honvédelmi miniszter. Éppen két héttel azután, hogy a Süddeutsche Zeitung február 16-án megírta: Guttenberg doktori disszertációjában hivatkozás nélkül szerepelnek máshonnan átvett szövegrészek. Véletlenül figyelt fel a szövegek egyezésére Andreas Fischer-Lescano brémai jogászprofesszor. A dolog nyilvánosságra került, Guttenberg pedig első reakciójában abszurd vádról beszélt.(...) Két hét alatt mindez összeomlott. Két hét telt el a plágiumvád megjelenése és Guttenberg lemondása között. (...)
Németországban szabad a sajtó, független a közszolgálati rádió és televízió. Kormányok váltják egymást, és közben nem változnak a képernyőn szereplő arcok. A közszolgálati média valóban a közt szolgálja, nem a kormányt. Az országban különböző irányú politikai lapok vannak, de nincs kifejezetten kormányhű lap, és nincsenek ellenzékhű lapok sem. Bármely csatornán kérdez is a riporter, bármely lapnál dolgozik az újságíró, nem teheti meg, hogy nem teszi fel a politikusnak azt a kérdést, amelyre annak nehéz válaszolnia. Fel is teszi. Előkotorja az archívumból, hogy mit mondott ugyanerről korábban az érintett politikus, mint mondtak tekintélyes párttársai, mit mondott a kancellár asszony, és most szembesíti vele a nézőt és a politikusokat is. És ha elsőre kitérő választ kap, felteszi másodszor és harmadszor a kérdést, amíg csak meg nem kapja az érdemi választ. Kérdéseivel és kommentárjaival akkor is képviseli a demokratikus közélet normáit, ha a közvéleménykutatásokban megkérdezettek netán hajlandók eltekinteni e normáktól. A szabad sajtó, a független közszolgálati média a demokratikus közélet lelkiismereteként működik, és e minőségében nem kegyelmez. A politikusoknak pedig ehhez kell igazodniuk.”