A forint „ára”

„Most azonban annak kell, hogy örvendjünk: bikaerős a forint. Olyannyira, hogy nemzeti valutánk euróval szembeni árfolyama csaknem egyéves csúcson van. Ennek hátterében pedig az áll, hogy egyre nagyobb figyelem övezi Magyarországot a nemzetközi pénzpiacokon, továbbá – és ez kiemelendően jó hír – a külföldi szakértők, sőt a londoni City stratégái alapvetően pozitív véleményt fogalmaznak meg velünk kapcsolatban. (...)

Tény az is, hogy találhatók még fekete foltok a térképen. Többek között a kormány még nem állt elő a bajba jutott devizahitelesek problémájának kezelésével, s ez nyomasztja a bankok mérlegét. Tudniillik a többszörös moratórium kvázi azt jelenti, hogy nincs fedezet a kihelyezett hitelek mögött. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, mekkora gondot jelent az adósok számára az elmúlt években folyamatosan emelkedő törlesztőrészlet kifizetése. Mindenesetre üdvözlendő – még akkor is, ha a huszonnegyedik órában vagyunk –, hogy április végére megszülethet a megállapodás a kormány és a Magyar Bankszövetség között a bajba jutott adósokat megsegítő programról.

Ugyanakkor nem tudni, hogy a kormány miért szorgalmazza a »forintosítást« az alkotmányban. Amennyiben ugyanis rögzítik, hogy hivatalos fizetőeszközünk a forint, akkor az két dolgot feltételez. Egyrészt a kormány nem akar eurót – és ez régen rossz (!) –, ezáltal nem teszünk eleget uniós csatlakozásunk idején tett, euróövezethez való csatlakozási szándékunknak, másrészt politikai kérdést csinálunk a gazdaságiból. Az euró bevezetése ugyanis nem a nagypolitikai csatározás színtere. Csakúgy, mint ahogy a forint »ára« sem.”