„Kilencven év után is »nem, nem soházni«, »mindent visszázni« legalábbis történelmi anakronizmus, amelynek belátásához elég kellene legyen egy józan pillantás Európa 21. századi térképére. Különösen annak tőlünk délre eső részeire, mondjuk a Rijeka, Zágráb, Belgrád vonallal jellemezhető területre. (...)
Ám a történelem kerekének valamely más nép, nagyon is kézenfekvő példájához hasonló módon történő visszaforgatásához a magyar erő édes kevés, e tényt belátva ezért nekünk inkább a következmények enyhítésére kellene koncentrálnunk. »Ne bántsd a magyart!«, szól az új kormány szomszédságpolitikai krédója, és az első tapasztalatok szerint ezúttal valódi sikerrel, hiszen lám-lám, a Magyarország ellen korábban már az első, legkisebb jelre reflex-szerűen azonnal felálló egykori Kisantant többi országa ezúttal a füle botját sem mozgatja a szlovák riadóra.
Pedig a magyar kártyát választási, mindent ütő aduként kijátszó, Budapestet már tankkal bevenni tervező szlovák szélsőjobb, ami e stílust illeti, akár még magyarországi területi követelésekkel is előállhatna, hivatkozva mondjuk az itteni utakon szlovák rendszámmal futkosó, mind nagyobb számú luxuskocsira.”