Szoboszlai Dominikot is kiemelte edzője a nem mindennapi BL-találkozó után
2024. szeptember 18. 10:44
Több szempontból is különleges volt a keddi BL-mérkőzés a Vörösök mestere számára.
2024. szeptember 18. 10:44
4 p
4
8
6
Mentés
Nyitókép, fotó: liverpoolfc.com
Már csak azért is fontos volt a jó eredmény, mert mint arról a Mandiner is beszámolt, három nyertes bajnoki után a Liverpool hazai környezetben kapott ki 1-0-ra a Nottingham Forresttől – hasonló csúfság 55 éve nem fordult elő a Vörösökkel. Arne Slot a mérkőzés utáni sajtótájékoztazón is elismerte, egy holland számára mindig különleges a San Siróban az AC Milan ellen szerepelni, hiszen korábban éppen legendás honfitársai (Frank Rijkaard, Ruud Gullit és Marco van Basten, majd később Clarence Seedorf) révén is vált a világ egyik legjobb klubjává a milánói alakulat.
Harmadrészt – a Bajnokok Ligája-debütáláson túl – azért is fontos volt a jó szereplés, hiszen a Liverpool vezetőedzője éppen a mérkőzés napján ünnepelte 46. születésnapját. Ismert: bár a hazaiak egy korai góllal ráijesztettek a Liverpoolra, Szoboszlaiék magabiztosan fordították meg a találkozót – a kegyelemdöfést jelentő harmadik gólt éppen a magyar válogatott csapatkapitánya szerezte!
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Arne Slot a fentieken túl a továbbiakat mondta el:
„Az ember általában a családja és a barátai körében tartja a születésnapját, de egy futballedző számára igazán különleges, ha a futball egyik szentélyében, ráadásul győzelemmel ünnepelhet. Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de az elejétől kezdve mi irányítottuk a meccset. Ám az első percekben mégis ránk ijesztettek kicsit a hazaiak, ráadásul
a Nottingham Forest elleni kudarc is nyilván még ott motoszkált néhány játékos fejében,
de szerencsére már az első félidőben sikerült fordítanunk, végül magabiztosan nyertük meg a találkozót”.
A játékosok teljesítményét így értékelte a holland menedzser:
„Cody Gakpo és Ryan Gravenberch mellett
több játékost is kiemelhetnék, például Alexis MacAllister és Szoboszlai Dominik középpályás játékát, akik remek ritmusváltásokat mutattak be,
de a lényeg, hogy nem az egyének teljesítményéről kell beszélni, hanem a teljes csapatéról. Hiszen egyes futballisták kiemelkedő játéka csak egy remekül játszó csapatban valósulhat meg és kerülhet felszínre!”
Szoboszlai és a Liverpool milánói győzelme után a másik magyaros BL-csapat, a Lipcse Madridban lépett pályára. Mandiner-beszámoló a két magyar válogatott labdarúgó meccséről, amelyet Magyarországon nem láthattak a tévénézők...
Szoboszlai és a Liverpool milánói győzelme után a másik magyaros BL-csapat, a Lipcse Madridban lépett pályára. Mandiner-beszámoló a két magyar válogatott labdarúgó meccséről, amelyet Magyarországon nem láthattak a tévénézők...
Az MCC kuratóriumának elnöke a szervezet tanévnyitó ünnepségén elmondta, nem arra használják az erőforrásaikat és a tehetségüket, hogy még több globalista gondolkodású embert adjunk a világnak.
p
2
0
7
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 6 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!