Kitálalt a vezetőedző: komoly kritikával illette Szoboszlai Dominik játékát

2024. szeptember 17. 13:17

„Egy Liverpoolban játszó támadó középpályás esetében ennek a számnak emelkednie kell” – mondta Arne Slot.

2024. szeptember 17. 13:17
Szoboszlai Dominik

Nyitókép: Robert Szaniszlo / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A megújult, ligarendszerben megkezdődő BL új idényének első nagy rangadóját rendezik a milánói San Siróban, ahova a Liverpool delegációja hétfő este érkezett meg. A Liverpool holland edzője, a 46. születésnapját szeptember 17-én, azaz az AC Milan elleni meccsnapon ünneplő Arne Slot nem sokkal ezután ült le az újságírókkal beszélgetni – írja a Magyar Nemzet.

Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy nem is olyan fontos a születésnapom!”

– mondta a sajtóeseményen Slot, aki a 2024/2025-ös szezon kezdetén vette át a Liverpool irányítását. „Ez egy nagy meccs nekem, de az egész klub számára is, hiszen az első lesz a Bajnokok Ligájában. A két csapat történelme és a helyszín miatt is különleges összecsapás ez, amit már nagyon vártunk” – mondta.

Szoboszlai Dominik teljesítménye

A lap bemutatta, hogy a második kérdés a magyar válogatott csapatkapitányára, Szoboszlai Dominikra vonatkozott – az angolok mind a négy eddigi bajnokiját végigjátszó középpályás először léphet pályára BL-meccsen a Liverpool színeiben, ha pedig lehetőséget kap, ötvenedik tétmérkőzésén szerepelhet a klub mezében.

Úgy gondolom, hogy az összes játékosom fontos szerepet játszik”

– reagált a kérdésre Slot, amikor Szoboszlai csapatban betöltött szerepére kérdeztek rá.

„Szoboszlai Dominik mind a négy eddigi bajnokinkat végigjátszotta, és minden játékos fontosabbnak érzi magát, amikor játszik, mint amikor nem. Minden csapattagnak megvan a maga szerepe, de a szezon során mindannyian sokat fognak játszani, hiszen sok meccs vár ránk.

Ő fontos játékos számunkra, különösen olyankor, amikor nincs nálunk a labda, kiválóan gyakorol nyomást az ellenfelekre.

Azt hiszem, amin még dolgoznom kell vele, az az, hogy még jobban részt vegyen a gólszerzésben és a gólhelyzetek teremtésében, ha jól emlékszem, az előző idényben három gólt szerzett a bajnokságban.

Egy Liverpoolban játszó támadó középpályás esetében ennek a számnak emelkednie kell,

de összességében nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy eddig teljesített. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ha egy olyan csapatban játszik, ahol ennyi minőségi csapattárs van körülötte, akkor a végén több gólt is fog szerezni” – árulta el Arne Slot.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lefty67
2024. szeptember 17. 20:48
Lőj!!! Ezt mondták neki a Lipcsei csapattársai, az apja,Rossi, sok szurkoló, és most már az edzője is! Ha ebből nem ért, akkor ki fog kopni a csapatból! Nem egy futógépet akartak venni 70 misiért!
ptrfarkas43
2024. szeptember 17. 16:35
Fejre gyúr mostanában, mi van akkor. Az eb n láthattuk.
HegedusAndras
2024. szeptember 17. 16:01
Báncsák a Mandineres buzik kedvenc buziját??
akkor ki
2024. szeptember 17. 15:45
Milyen kritika tingilangik???? Ez nem kritika, ez elvárás. Több gólt kell rúgnia, amit mi is várunk és meg is lépi, ha nem lesz a fáraó szolgája, aki elrugdossa a picsába a lasztit vagy nem tud passzolni 5 méterre. Lőni kell a kurva életbe, pláne annak akinek nagy bombái vannak. Gomez hiába lő bassza meg a kutya, ha azt sem tudja merre áll, hol a kapu. De Dom tudja, csak egyszerűbb leadni a lasztit, mint felvállalni egy szarul sikerült lövést. Pedig fel kell, előbb utóbb beakad!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!