Mészáros Lőrinc szerint felveszik a versenyt a Ferencvárossal

2024. február 02. 12:53

A Puskás Akadémia elnöke továbbra is kiemelt célnak tekinti minél több saját nevelésű fiatalt beépítését az első csapatba.

2024. február 02. 12:53

Hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak Mészáros Lőrinc. Az NB I-es Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetője büszke arra, hogy szinte a semmiből sikerült felépíteniük egy komoly klubot. Szerinte nagyon kevesen hittek abban, ami azóta megvalósult, hogy feltámad a magyar futball, a Puskás Akadémiáról pedig válogatott játékosok sora kerül ki.

„Szerintem az akadémiánk névadója, Öcsi bácsi is nagyon büszke lenne ránk, remélem, elégedetten látja föntről, hogy a Puskás Akadémián a régió legmodernebb, legjobban felszerelt futballközpontja épült ki, 

amely az úgynevezett produktivitási rangsorban az első az országban, és sok évtizednyi szünet után sorozatban már harmadszor lesz ott a magyar válogatott az Eb-n. Most ráadásul csoportelsőként jutottunk ki, és Sallai Roland, Nagy Zsolt, valamint Kleinheisler László révén akár három volt növendékünk is ott lehet a keretben” – reménykedett Mészáros Lőrinc.

Az elnök arra is kitért, ki lehet Marco Rossi csapatának következő felcsúti játékosa. Első helyen Gruber Zsomborra tippelne, aki tizenkilenc éves és minden adottsága megvan ahhoz, hogy egyszer a legjobbak között is bemutatkozzon. Óriási tehetségnek tartja, s nagyon kedveli a játékát. De könnyen lehet, hogy hamarosan elviszi őt a Ferencváros

„Minden évben felbukkan néhány új tehetség az első csapatunknál, a minap, a spanyolországi edzőtáborban, a Sparta Praha elleni edzőmeccsen például a 19 éves Vékony Bence is játszott, ő előtte látványos gólt lőtt a Vancouvernek. Jól mutatkozott be négy évvel ezelőtt az azóta stabil csapattaggá váló Komáromi György, és Hornyák Zsolt kiemelt feladata, hogy próbáljon minél több saját nevelésű fiatalt beépíteni az első csapatba. Említhetném a kapusunkat, a még csak 18 éves Pécsi Ármint is, aki szerintünk nagy jövő előtt áll” – mondta a vezető.

NAGY Zsolt
A válogatott Nagy Zsolt a Puskás Akadémia egyik meghatározó játékosa Fotó: MTI/Kovács Tamás

Egy klub életében, működésében az egyik legfontosabb tényező, hogy milyen áron, milyen szinten tudja értékesíteni a játékosait. A magyar klubok ebben nem álltak eddig túl jól. A felcsúti elnök azonban tudja a megoldást.

„Először újjá kellett építeni a magyar labdarúgást, és most, amikor egyre jobb eredményeket produkál a válogatott vagy akár a Ferencváros is, emelkedik a magyar játékosok ára, és egyre inkább keresik őket a piacon. 

A szisztematikus munka és az idő ezen a területen is meghozza majd az eredményt. Persze jó lenne, ha nemcsak a Fradi állna helyt a nemzetközi kupákban, hanem lenne még további néhány klub, amely képes erre” – jegyezte meg Mészáros.

Az FTC dominanciáját nehéz itthon megtörni, bár most épp egy kis csapat, a Paks telet az NB I-es tabella tetején. A Fradit – a vezető szerint – főleg azért nehéz megelőzni, mert két csapatra való nagyszerű játékosa van, ha kiesik egy-két kulcsember, nem viseli meg annyira, mint a többi együttest.

„De talán nemcsak az elfogultság mondatja velem, hogy a mi csapatunk is hasonlóan erős” – vélte a klubelnök.

Fotó: puskasakademia.hu

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2024. február 02. 18:21
A nemzetközi színtéren eddig 7 selejtező jutott a Felcsútnak. Egy meccset tudtak megnyerni, egy alkalommal (finn ellenféllel szemben) tudtak továbbjutni, 5 meccsen gólt sem rúgtak, a gólkülönbségük 3-12.
files32
2024. február 02. 17:28
Andi tudja, hogy Lölő kisurrant?
gegrolla
2024. február 02. 16:30
Menj a f@szomba, Löllő, Öcsi bácsinak soha semmi köze nem volt a névbitorló csapatodhoz! Postás Akadémia, ami tele van külföldiekkel, meg lejárt szavatosságú öreg játékosokkal!
chief Bromden
2024. február 02. 16:26
„Először újjá kellett építeni a magyar labdarúgást" Maximálni a légiósok számát. Csapatonként 3 fő, egyszerre 2 lehetne a pályán. A pénzt az utánpótlásra költeni. Felesleges több száz légióst etetni és botladozni a nemzetközi kupa selejtezőkön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!