Az etalon gyarapodása miatt változik a mértékegység

2019. május 20. 15:40

Új defínició lép életbe a kilogramm meghatározásánál.

2019. május 20. 15:40

Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI (Systeme International d'Unites), amelynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve. A szakértők még tavaly novemberben fogadták el többek között a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM). Az SI alapegységeinek újradefiniálását követően az új szabályzat május 20-tól érvényes. Ez biztosítja, hogy a mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens legyen.

A több mint hatvan ország részvételével tartott konferencián Magyarországot Nagyné Szilágyi Zsófia, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályának vezetője képviselte. A szakértő akkor az MTI-nek elmondta: a konferencián egyhangúlag szavazták meg az SI (Systeme International d'Unites) mértékegységrendszer teljes revizióját. Az SI-rendszer hét alapmértékegységet foglal magába és azokból levezethető az összes többi: ezek a méter, a kilogramm, a kelvin, a másodperc, az amper, a kandela és a mól.

Az eddigi SI-mértékegységrendszerrel az volt a fő probléma, hogy a kilogramm etalonja még mindig az a platina-iridium ötvözetből készült 1 kilogrammos prototípus volt, amelyet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta Sevres városában – mondta korábban a szakértő.

Ennek a prototípusnak a hosszútávú stabilitását a gondos őrzés mellett sem lehetett biztosítani. A nemzetközi etalonból csak egy van a világon, Magyarországon annak leszármaztatott példányát őrzik. „Ezt a példányt 10 évenként elküldik Sevres-be, hogy a prototípussal összehasonlítsák. Ott kiderült, hogy a mi kilogrammunknak is néhány mikrogrammal nőtt a tömege, csakúgy mint általában a többi országé. Így megkérdőjeleződik a nemzetközi prototípus hosszú távú stabilitása, továbbá nehézséget okoz, hogy erről az egy példányról kell az összes leszármaztatást elvégezni” – tette hozzá novemberben a szakértő. A megoldás hosszú ideje érlelődött a tudósok fejében, Max Planck már 1900-ban leírta azt, hogy az alapmértékegységeket természeti állandókhoz kellene kötni. 

A szakértő korábban elmondta, hogy ennek megfelelően a kilogrammot a kvantumfizikában ismert Planck-állandó segítségével definiálták újra. Megvalósítása elsősorban egy speciális mérlegen, a Kibble-mérlegen alapszik. Ez hatással volt más mértékegységekre is, így a kelvin, az amper és a mól definíciója is változott. A mértékegységek azonban ettől nem változnak meg, csak a definíciójuk. Ez a változás jellemzően a méréstudomány művelőit és az alapkutatásokat végzőket érinti (például kvantumtechnológia, nanotechnológia), a gyakorlati életben semmilyen változást nem jelent.

(MTI)

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2019. május 22. 13:15
Na, akkor elmondom: Aa múúltat végépp eltörőőőlni... Gondolták a franciskák, és csináltak egy forradalmat. Az egyik forradalmi gondolatuk az volt, hogy nem jó az úgy, ahogy a világ kezdete óta volt, és mostantól a deréxög 100° lessz. Így a Föld bármelyik főköre 400 fok, azaz azaz 40 000 új szögmásodperc lenne. Ez lenne az 1 km. Aztán a kör mégiscsak maradt 360 fok, és a váltószám is maradt 60 (ami könnyen osztható 2,3,5,10,20,30 -al). Így pedig 1 szögmásodperc 1 tmf azaz tengeri mérföld, avagy nm, azaz nautical mile. Ennek a tizede az egy kábel, annak a százada az egy öl. Sebesség a kt, azaz knot, azaz csomó. tmf/óra Így a Földön bármely szögérték (földrajzi hely) és ezek különbsége viszonylag egyszerűen átszámítható távolságra. Nem is használnak a közlekedésben más mértékegységet se a hajók, se a repülők.
gacsat
2019. május 21. 21:19
Oxidálódik, vagy koszolódik.
gacsat
2019. május 21. 21:09
Semmi bizonyíték arra, hogy a természeti állandók tényleg állandóak. Nemrég láttam egy közepes svéd játékfilmet, ami a standard kilogramm körül forgott.
Peter8811
2019. május 21. 19:24
Mindenki rosszul tudja, a métert hosszát úgy állapították meg hogy megmérték a Föld kerületét és elosztották 200375000-tel és látták a tudósok, hogy az egy méternek kurva nagy lenne ezért ezt elnevezték két méternek elosztották még kétfelé és azt mondták rá ez körülbelül jó lesz egy méternek, meg mérték és mit tesz Isten pontosan egy méter volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!