Gulyás: Marad az egykamarás parlament

2010. december 06. 19:25

Gulyás Gergely szerint az új alkotmány koncepciójának végleges változatában az egykamarás parlament szerepel majd. A politikus szerint az is szerencsésebb lenne, ha az alkotmánymódosítás szabályai nem válnának olyan rugalmatlanná.

2010. december 06. 19:25

Gulyás Gergely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság fideszes alelnöke újságíróknak úgy nyilatkozott: mivel a az alkotmány-előkészítő bizottságban többségben vannak az egykamarás parlament mellett állók, így szerinte a testület jövőheti döntése után ez marad a koncepció végleges változatában. Az alkotmánymódosítás jövőbeli módjáról sincs még végleges álláspont, ő maga viszont nem tartaná szerencsésnek, ha a szabályok annyira rugalmatlanná válnak, hogy két egymást követő Országgyűlés tudna csak kétharmaddal alkotmányt módosítani. Szerinte vagy a jelenlegi szabályok maradnak meg, vagy nagyobb többséghez kötik az alkotmánymódosítást. A Szent Korona kapcsán kiemelte: a koncepció annak említését teszi szükségessé.

Az abortusszal kapcsolatban kitért arra, hogy a koncepció azt mondja: az államnak védelmi kötelezettsége van a fogantatástól a halálig. Ismertetése szerint két alkotmánybírósági határozat teszi egyértelművé, hogy az államnak a megfogant élettel kapcsolatban is van védelmi kötelezettsége. Az új alkotmányba ez kerül bele - húzta alá. Ugyanakkor leszögezte: nem tudnak olyan szabályozást elképzelni, ahol a nő döntési szabadsága ne maradna meg.

Gulyás Gergely szerint a múlt héten, amikor ismertté vált a koncepció, lelepleződtek az MSZP azon valótlan nyilatkozatai, miszerint Orbán Viktor erős elnöki rendszert, de inkább királyságot szeretne. Gulyás szerint egyértelmű, hogy megmarad az elmúlt 20 évben megszokott közjogi berendezkedése, de lesznek kisebb-nagyobb pontosítások. Úgy fogalmazott: örülnek a társadalmi vitának, amely a koncepció ismeretében megkezdődött, azt szeretnék, ha az tudományos műhelyeken, egyetemeken, falvakban és városokban, mindenütt folyna.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
radical
2010. december 07. 00:17
Na ennyit a nagy változásról. Se a föld védelme,se a mentelmi jog eltörlése,se az elmúlt rendszer vezetőinek kizárása a közéletből,se a kétkamara nem kerül be az alkotmányba.
HSL
2010. december 06. 21:14
Basszus, nehogy már az AB után holmi felsőház feküdjön keresztbe a forradalom fényes ösvényének. Tűrhetetlen, el kell taposni a csírájában a gyurcsányista felsőházat!
streca
2010. december 06. 19:34
Sejtettem volna, hoigy nem mernek radikáélisan hozzányúlni. Pedig mikor máskor ha most nem, amikor 2/3-a van egy kormányzó erőnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!