A szakszervezetek a 19. század óta meghatározó szereplői a munkapiacoknak, azonban jelentőségük a nyolcvanas évek óta csökken szerte a világon. Az utóbbi években megújuló érdeklődés övezi a kollektív alkuban rejlő lehetőségeket a növekvő jóléti egyenlőtlenségek és alacsony bérnövekedés ellenszereként, vagy éppen a globalizáció, a technológiai változások és az elöregedés kihívásainak gyógyszereként. Az OECD szerint azonban a kollektív tárgyalások jelentősége a foglalkoztatás feltételeinek kialakításában folyamatosan csökken – figyelmeztet Sandrine Cazes és szerzőtársai kutatása.
Az OECD országokban 1985-ben a dolgozók 30 százaléka mondhatta magát szakszervezeti tagnak, napjainkban azonban csupán 17 százalék. Természetesen az átlag mögött nagy szóródást látunk: az érték Észtországban 4,5 százalék, az északi országokban pedig 65 százalék körüli. Közép-Európában a szakszervezeti tagok aránya drámai csökkenést követően meglehetősen alacsonyan, 10 százalék körül stabilizálódott. Nem csak a tagok, de a kollektív egyezségek által érintett dolgozók csoportja is folyamatosan szűkül az elmúlt 25 évben. Így azok száma, akik munkafeltételeit a kollektív szerződések határozzák meg, az 1985-ös 45 százalékról a 2013-as 33 százalékra csökkent. Ez a szakszervezeti lefedettség szintén Közép-Európában esett vissza a legnagyobb mértékben, ahol a rendszerváltás sokkja hirtelen megváltoztatta a szakszervezetek szerepét.
Olyan országokban is jelentős visszaesések történtek, ahol a nyolcvanas években átfogó szabadpiaci reformokat hajtottak végre a kormányok, így Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban is visszaszorultak a dolgozói képviseletek.
A munkáltatói oldalon meglepő módon e jelenség nem létezik: a foglalkoztatók és üzleti szervezetek tagsága a dolgozókat képviselő szervezetekkel ellentétben meglepően stabil – hívja fel a figyelmet a VoxEU cikke.
Az OECD elemzése megerősíti a kollektív tárgyalások eljelentéktelenedését. A technológiai és intézményi változások közepette azonban felmerül a kérdés, hogy milyen jövőt szánjon a szakpolitika a szakszervezeteknek. A foglalkoztató, foglalkoztatott és a munkahely fogalmai közti határok mindinkább elmosódnak, ez pedig új kihívások elé állítja a kormányokat.