Illyés Gyula és '56: Száz nap a diadaltól a megtorlásig

Budapesten mutatta be szerdán az Illyés Gyula '56-57-es naplójegyzeteiből összeállított, Atlantisz sorsára jutottunk című kötetet Kodolányi Gyula, a Magyar Szemle főszerkesztője és Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára. 

Illyés Gyula naplói a költő halála után felesége, Kozmutza Flóra szöveggondozásában 1987–1995 között összesen nyolc kötetben jelentek meg. Az 1946–1960 közötti időszakra vonatkozó kiadás viszont 1956. október 24. és 1957. május 8. között nem tartalmaz semmilyen bejegyzést, holott Illyés igen jelentős szerepet töltött be az ötvenhatos forradalomban.

A 1987–1995 évek naplói 1987-ben jelentek meg, a korabeli kiadáspolitikai gyakorlat szerint szó sem lehetett volna Illyés ötvenhatos feljegyzéseinek cenzúrázatlan kiadásáról, de valószínűbb, hogy Illyésék a házkutatásoktól tartva '57 körül elrejtették a forradalomra vonatkozó naplót, Kozmutza Flóra pedig megfeledkezett róla.

Két éve került elő

Illyés Gyula '56-os följegyzései, papírlapokra írt naplója 2014 áprilisában került elő, melyet az író lánya, Illyés Mária készített elő kiadásra, Horváth István történész közreműködésével. A kötet címét, az Atlantisz sorsára jutottunk mondatot Illyés Gyula naplószövegéből választották ki a kiadók. A napló a Magyar Szemle Kiadó és a Magyar Művészeti Akadémia közös kiadásában a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára jelenik meg.

Az 1956. október 24-től 1957. január 31-ig napról napra vezetett eseménynapló számot ad arról, hogy a költő hogyan élte át a forradalom és a korai megtorlások idejét, mint cselekvő és megfigyelő. Beszámol az október 23. november 4. közti eseményekről is, de a napló különösen izgalmas része a november–decemberi időszak: a Kádár-kormány kiáltványától a munkástanácsok és az írószövetség betiltásáig tartó napok, amikor a fegyveres felkelés leverése után a forradalom és szabadságharc szellemi „fronton”, elsősorban az Írószövetség irányításával folyt tovább.

A Petőfi Párttól a kommunistákig

Illyés Gyula – Déry Tiborral, Németh Lászlóval, Tamási Áronnal és Veres Péterrel együtt – volt a forradalom egyik szellemi központjának, az Írószövetség elnökségének az egyik irányítója. Részt vett a politikában a Petőfi Párt – a megújult Nemzeti Parasztpárt – egyik vezetőjeként, Bibó Istvánnal és Bisztrai Farkas Ferenccel. Tanácskozott Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal és a forradalom más politikai vezetőivel. És ott tárgyalt az írói delegációk tagjaként a feszült, éles találkozókon a szovjet városparancsnokkal, vagy november 4. után a hatalmukat fokozatosan megerősítő kommunistákkal: Münnich Ferenccel, Kállai Gyulával és Tömpe Istvánnal. Történelmi jelentőségűek és forrásértékűek azok a jegyzetek, amelyekben megörökítette az ezeken elhangzottakat. A gyorsan lejegyzett, hol bővebb, hol csak félmondatokkal rögzített eseménynaplónak része az a néhány, eredetileg megjelenésre szánt, de végül soha nem publikált felhívás, újságcikk-, illetve levéltervezet is, amelyekben Illyés a látott eseményeket értelmezi a napok forgatagában, de mégis történelmi távlatban.
Az ötvenhatos napló közlése nemcsak azért nagyon fontos, mert hamisítatlan képet ad a forradalomról, hanem mert Illyés Gyula személyiségét is hitelesen festi meg, portréjának sok vonását kiigazítja.

A napló és a könyv összeállítását Illyés Mária végezte el, illetve látta el előszóval, míg Horváth István jegyzetei, a forrásokra történő utalásai, vagy másutt föllelhető adatokra való filológiai hivatkozásai önálló történészi munkaként is olvashatók, reflektorfénnyel pásztázzák be azt a területet, amelyet Illyés Gyula a naplóban bejárt. Az olvasó, ha kézbe veszi ezt a kötetet, két, egymáshoz kapcsolódó történetet talál benne. Az egyik az, amit Illyés Gyula le tudott jegyezni az 1956. október 24-től 1957. január 31-ig tartó időszakban; a másik pedig az, amivel Horváth István ennek a történetnek a részleteit föltárta, magyarázatokkal kiegészítette és belehelyezte egy nagyobb keretbe: az 1956-os forradalom és szabadságharc történetébe.
A naplóból, a jegyzetekből és a függelékből három, illetve az illusztrációkkal együtt négy részből összeálló kötet sajátos történelmi tanulmányként olvasható: a magyar forradalom egy szegmensének történelemkönyve lehet.

Nem törpegerincű nép fia

Illyés a következőket írta a forradalom felemelő hatásairól 1956. október 31-én:

„Azok közé a magyarok közé tartoztam, akik népüket bomló, veszendő népnek érezték… Nem a tíz év előtt oly hévvel – s oly igaztalanul – röppentgetett magyar-becsmérlő szólamok hatására. Mohács, Dózsa, Mátyás korára megy vissza a nemzet gerinc-roppanása – mint annyian, én is így vélekedtem.

Ezek óta a tiszta-egű október végi napok óta másképp vélekedek. Mint annyi magyar valamiképp azt érzem, mintha még vér is más kezdene járni bennem. Azt érzem, mintha nem törpegerincű nép fia volnék. Ha most utaznék külföldön, a bejelentő lapra azt hiszem némi büszkeséggel írnám rá, nemzetisége? – magyar.

S nem zavar, hogy ez a hirtelen büszkélkedés nem az én érdemem. A tettet, amely ilyen jólesően csörgedezteti bennem a magyar vért, nem én hajtottam végre. Mégsem érzem holmi szellemi orgazdának magam, aki más érdemével kérkedik. Miért? Mert ezeknek a tetteknek a végrehajtóit testvéreimnek, öcséimnek, fiaimnak érzem. Egy családban tudom velük magam. Azt érzem, hogy helyettem és nevemben cselekedtek.”

*

Fotó: MMA