Kamala Harris egy gazdasági analfabéta – állítja a vezető globális befektetési cég vezérigazgatója

2024. augusztus 19. 12:04

Még a Washington Post is kritizálta az alelnök gazdasági programját.

2024. augusztus 19. 12:04
VP Kamala Harris Campaign

Nyitókép: Demetrius Freeman/The Washington Post via Getty Images

Scott Bessent, a Key Square Group, egy globális befektetési cég alapítója és vezérigazgatója szombaton a Breitbart Newsnak azt mondta, hogy Kamala Harris alelnök „gazdasági analfabéta”, aki összeroppantaná a gazdaságot, ha elnökké választanák.

Harris nagy port kavart azzal az ötletével, hogy intézményesen szabná meg bizonyos termékek árát, hogy így küzdjön az infláció ellen. 

Bessent megjegyezte, hogy még a Washington Post szerkesztősége is bírálta Harris gazdasági programját. A Post szerint Harris hibásan a nagyvállalatokat tette felelőssé az inflációért, miközben a Biden kormányzat járványra adott válasza is nagyban hozzájárult a gazdasági helyzethez. 

„Keményen balra húz, és a Washington Post pánikba esett, mert azt akarják, hogy inkább középre kerüljön, mintsem hogy megmutassa valódi arcát” – tette hozzá a vezérigazgató.

Bessent kijelentette, hogy a Harris és Donald Trump által bemutatott gazdasági elképzelések nem is lehetnének különbözőbbek. 

Bessent szerint az amerikaiak megsínylették az elmúlt három és fél évet, és hozzátette: Harris és „Biden kiirtották a középosztályt”.

„A piacot megrázná egy Harris-győzelem, különösen, ha a demokraták megtartanák a szenátust és megnyernék a képviselőházat” –  mondta a befektető. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2024. augusztus 19. 15:26
Hadd nyerjen, legalább előbb bedől a kóceráj, derüljön ki, hogy a dollárnyomda mögött nincs semmi. Egyébként mikor Trump bejelentette a nyomdagépek elvételét a FED-től, azóta biztos vagyok nem nyer, ha kell a holtak is elenne fognak szavazni, A kufárok inkább bedöntik a világot mintsem maguk bukjanak.
2024. augusztus 19. 14:20 Szerkesztve
Vagy olyan helyzetbe hozni, ahol nincs felolvasógép, vagy épp elromlik.
2024. augusztus 19. 14:16 Szerkesztve
Csak a felolvasógépet kell meghekkelni, hogy nyilvánvalóvá váljon. Hogy gondolkodás nélkül felolvas bármit. Mert esze az nincs.
hosigo
2024. augusztus 19. 14:15
Kamala Harris csak egy felolvasógép.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!