Trump először kampányolt merénylete óta: természetesen Orbán is szóba került

2024. július 21. 06:33

A volt amerikai elnök bemutatta alelnökjelöltjét is, együtt bírálták a Demokrata Pártot és köszönték meg a jobboldal támogatását.

2024. július 21. 06:33
null

Nyitókép: Jim WATSON / AFP

Donald Trump szombaton tartotta az ellene elkövetett merénylet óta az első kampányrendezvényét Michiganben, ezen az eseményen mutatta be a közönségnek JD Vance alelnökjelöltet, ohiói szenátort is.

A jobboldalisággal nehezen vádolható brit Independent tudósítása szerint Trump sok mindenben nem változott a múlt heti, fülét eltaláló lövés óta: kampánya alatt végig a demokratákat kritizálta, megköszönte a jobboldal támogatását és elítélte a migrációt. 

Csak a mindenható Isten kegyelmének köszönhetően állok itt ma előttetek”

– mondta a volt elnök Grand Rapidsban megjelent támogatóinak utalva a merényletre. 

Donald Trump úgy folytatta, hogy a múlt héten egy golyót kapott a demokráciáért, majd arról is beszélt, nevetségesnek tartja, hogy az ellen oldalon lévő pártnak még nincs elnökjelöltje, hiszen fokozatosan hátrálnak ki Joe Biden amerikai elnök mögül a Demokrata Párt nagyjai. „Trump kivételesen magabiztosnak tűnt a kampányeseményen a korábban megszokotthoz képest is” – írja beszámolójában az Independent. 

Trump beszélt a világpolitika helyzetéről is: Hszi Csin-ping kínai elnököt nagyszerű embernek nevezte, aki vasököllel irányítja Kína 1,4 milliárdos lakosságát, és kijelentette, az ilyen politikusok mellett eltörpülnek az olyanok, mint Joe Biden. Vlagyimir Putyinra áttérve azt mondta, az a közös az orosz és a kínai elnökben, hogy okosak, kemények és szeretik a hazájukat, mellettük Biden olyan, mint egy kisbaba.

Orbánnak igaza volt, szükségünk van valakire, aki meg tud védeni minket”

– jelentette ki. A beszéd egy másik pontján Trump a venezuelai olajhelyzet kapcsán ostorozta a demokratákat, mondván, hogy az inkompetens demokrata vezetők csupán egy diktatúrát gazdagítanak a politikájukkal. Hozzátette: az USA ellenségei újra félni fognak majd tőlük, és tisztelni fogják Amerikát ha ő visszatér. „Orbán Viktor, Magyarország erős vezetője egyszer azt mondta nekem, mikor megkérdeztem, mi történik a világgal, ami épp a darabjaira esik szét az ő ( a Demokraták - a szerk) háborúik miatt. Erre ő azt mondta: jöjjön vissza Trump, és mindennek vége lesz” – idézte fel a republikánus elnökjelölt.

A teljes kampánybeszéd az alábbi videóban, az idézett rész 22:00-től látható.

 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szürke Testvérek
2024. július 21. 10:50
Jó beszéd, de azt is érdemes lett volna megemlíteni, hogy Grand Rapids a nagy indián rezervátum közelében van, jó helyszín.
chief Bromden
2024. július 21. 09:33
Találjon ki egy Trendi fülbevalót, ezüstből, aranyból, gyémántból. Ez lehetne egyben a támogatói fokozat jelzése is.
Skywalker_bp
2024. július 21. 09:19
A Medián legutóbbi friss közvéleménykutatásának legizgalmasabb értéke: 53 % látna szívesebben kormányváltást 2026-ban. És 38% szeretné csak, hogy maradjon a kormány. Nézzétek meg a Törökgáborelemez facebook oldalt. Most valóban érik a NER vége. A Tisza meg csak árad tovább. Muhaha! 🤣🤣🤣💪🏻💪🏻💪🏻✌️✌️✌️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
B_kanya
2024. július 21. 09:12
erdeymarton89 2024. július 21. 06:39 "50 és 70 év közötti korosztály számára kétévente vastag- és végbélszűrés." Csak egyszer ajánlott zacskóba szarni, hogy hátralévő életedben ne kelljen ESETLEG végig nyomorultul zacskóban hordani a hasadon a véres kulát. Most jöhet az oktatás egészségügy vinnyogás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!