Rezeg a léc: egyre nagyobb veszélyben van Románia

2024. július 18. 12:46

A Global Firepower 145 országot vizsgáló indexe alapján Romániáé a harmadik legütőképesebb haderő a közép-kelet-európai térségben.

2024. július 18. 12:46
null

Nyitókép:  MTI/EPA/Robert Ghement

Románia az egyik Patriot légvédelmi rendszer átadásával a korábbinál kiemeltebb háborús szereplővé vált, ami az ország veszélyeztetettségi szintjét is emeli. Az utóbbi tíz évben folyamatosan emelkedtek a védelmi kiadások, de a román hadiipar önállóan nem képes a hadsereg modernizációs igényeinek kielégítésére – írja a maszol.ro.

A Krím-félsziget orosz annexiója, majd a donbaszi háború kitörése 2014-ben arra sarkallta Romániát, hogy jelentős védelmi beszerzéseket eszközöljön. 2017-ben elfogadták a fegyveres erők 2017-2026 közötti időszakra vonatkozó beszerzési tervét, ami modernizációs hullámot indított el a hadseregben. 2016-2021 között a román légierő Portugáliától, majd 2022-2024 között Norvégiától vásárolt F-16 vadászgépeket, 2017-ben pedig elkezdődött az a jelenleg is tartó program, amelynek keretében Románia HIMARS rakétatüzérségi eszközöket vesz az Egyesült Államoktól – írja elemzésében a budapesti Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

 

A Csenger Ádám nemzetközi kapcsolatok elemző által jegyzett írás megemlíti, hogy

 az Ukrajna ellen 2022 februárjában indított átfogó orosz invázió újabb lökést adott a hadseregfejlesztésnek. 2022-ben a védelmi költségvetés a GDP 2,5 százalékát tette ki,

 2023-ban pedig a 2,44 százalékát; a tavalyi 8,5 milliárd dolláros katonai költségvetés ugyanakkor hozzávetőleg kétmilliárd dollárral volt magasabb az előző évinél. Az utóbbi évek védelmi költségvetésének jelentős részét katonai eszközök beszerzésére fordítják; idén az erre szánt keret 3,6 milliárd dollár  Alexandru Georgescu biztonságpolitikai elemző szerint Románia az idei katonai költségvetésének mintegy 40 százalékát új fegyverek vásárlására használja fel a szocializmusból származó felszerelések lecserélése céljából, emellett pedig a kormány a kiadások tetemes részét a gyártókapacitások korszerűsítésére kívánja fordítani.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2024. július 20. 22:02
Kezdjük el sajnálni Romániát, mely ellopta országunk, javaink nagy részét, s még most is a területünkre pályázik. A második világháború alatt 8x álltak át a másik oldalra. Grat! Bezzeg Románia... a jó k... any ....d
atti64
2024. július 20. 13:00
CIGÁNYORSZÁG!!!!!!!!!!!
faramuci
2024. július 19. 16:49
Na és milyen áron fegyverkeznek?? Ja a GDP...a cigók néhol még mindíg földkunyhókban laknak,de majd a szaporodó amerikai bázisok melett majd kerozinban fürödhetnek,mert víz az nincs....
Zokni
2024. július 19. 16:44
Nem értem. A kimutatás szerint M.ország is ott van az élen. Orbán Moszkvába megy nyalni. Annyi eszköz elég is lenne… Akkor mi a románok miatt fegyverkezünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!