Döbbenet: másik merénylet is készülhetett Donald Trump ellen

2024. július 17. 07:22

Ijesztő, milyen gyűlölet munkál a háttérben.

2024. július 17. 07:22

Nyitókép: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

A Titkosszolgálat (Secret Service) 

iráni fenyegetés miatt már a szombati merényletkísérlet előtt megerősítette Donald Trump volt elnök védelmét

 – közölte kedden két amerikai tisztségviselő. Az illetékesek arról számoltak be, hogy amint Joe Biden amerikai elnök kormányzata tudomást szerzett a fenyegetésről, tájékoztatták a hivatalban levő és volt elnökök védelmét ellátó Titkosszolgálat vezető tisztségviselőit, a Trump testőrségét vezető ügynököt, valamint a volt elnök kampánycsapatát is további eszközöket mozgósítva Trump védelmére.   

„Mint ahogy azt már többször is elmondtuk, évek óta nyomon követünk a volt Trump-kormányzat tisztségviselőivel szembeni iráni fenyegetéseket, amelyek egészen az utóbbi adminisztráció idejéig nyúlnak vissza” – ismertette Adrienne Watson, a washingtoni Nemzetbiztonsági Tanács titkára. „Ezek a fenyegetések 

Irán azon törekvéséből fakadnak, hogy bosszút álljon Kászem Szulejmáni megöléséért.

 Ezt legmagasabb fokú nemzetbiztonsági és belbiztonsági ügynek tekintjük” – tette hozzá Watson.   

Trump utasítására 2020-ban amerikai dróncsapással végeztek Kászem Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjével Bagdadban. Watson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre nem látnak összefüggést az iráni fenyegetés és a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen történtek között, ahol egy 20 éves férfi rálőtt Trumpra. „Egyelőre a rendvédelmi szervek arról tettek jelentést, hogy 

nem találtak kapcsolatot a merénylő, illetve kül- , vagy belföldi társtettes, vagy bűnsegéd között” 

húzta alá. 

A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.  

Irán határozottan visszautasította alaptalannak és rosszindulatúnak nevezve az amerikai hatóságok vádaskodásait.

 Teherán ENSZ-képviselete hangsúlyozta, hogy Trumpot jogi úton akarják felelősségre vonni, amiért elrendelte egy iráni tábornok halálát.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vesalius
2024. július 17. 13:47
Megerősítették. Így sikerült 130m-s szabad lővonalat biztosítani egy lapos tetőről, elfoglalva az emelvény mögötti magasabb tetőt. Mi lett volna, ha nem erősítenek: mondjuk az emelvénytő öt méterre kapja elő valaki a géppisztolyt? Kenjük a irániakra - a davosi nagygyülés vezérszónoka már nem számít. Illetve: a minden képpen meg kell akadályozni, Trump nem lehet az USA elnöke utasítás érvényes.
cutcopy
2024. július 17. 11:43
"A Titkosszolgálat már a szombati merényletkísérlet előtt megerősítette Donald Trump volt elnök védelmét" Érdekes hogy a megerősített védelem mellett tudott simán rálőni valaki 130-ról..
graszi
2024. július 17. 09:57
Most tálalják a fedősztorit a következő kísérlethez.Ha sikerül,ők majd mossák kezeiket és rákenik a perzsákra.
recipdoki
2024. július 17. 09:30
A ruszkipári Trump ellen ? helyre kell hozni amit ez a pancsert elqúrt höhöö
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!