Keleti nyitás német módra – így talált egymásra Peking és az AfD

2023. szeptember 03. 12:28

Németország legjobboldalibb pártja az ázsiai nagyhatalom felé nyit.

2023. szeptember 03. 12:28
Pataki Zoltán
Pataki Zoltán

A nyár folyamán látogatást tett az Alternatíva Németországért (AfD) párt magasrangú delegációja Pekingben és Sanghajban. A látogatáson Alice Weidel, a párt társelnöke, Peter Bystron külpolitikai szóvivő, valamint Peter Felser parlamenti képviselő is részt vett. Felser úgy nyilatkozott a látogatásról, hogy

az „rendkívül gyümölcsöző” volt.

Hozzátette, lehetőségük volt találkozni a kínai üzleti élet, a tudomány és a politika jelentős képviselőivel, ugyanakkor név szerint nem nevezte meg, hogy kikkel folytattak megbeszéléseket. „Különösen lenyűgöző volt, hogy az emberek, akikkel tárgyaltunk, mennyire jól tájékozottak voltak a németországi helyzetről és különösen pártunk közelmúltbeli sikereiről” – mondta Felser.

Érdemes tudni azt is, hogy

Alice Weidel, a párt társelnöke folyékonyan beszéli a mandarint, hat évig élt Kínában, ahol a doktori disszertációját írta,

valamint a Goldman Sachs és a Bank of China közgazdászaként dolgozott.

Habár a kínai állami média nem számolt be az AfD látogatásáról, a párt számára viszont különösen fontosak voltak a tárgyalások, mivel ezekkel is közelebb lépett ahhoz, hogy nemzetközileg is elismert politikai szereplővé váljon, eddig ugyanis leginkább csak Oroszországgal voltak kapcsolatai Németországon kívül.

A kommunista Kínával hasonló nézeteik lehetnek a hierarchia megítélése, a világgazdaság, a nacionalizmus, ezek mellett pedig a woke-ideológia és a radikális individualizmus ellenzése kapcsán.  

Peter Felser a látogatásukról elmondta, hogy nincs szó a bal- és a jobboldal összemosódásáról, mivel az AfD szerint

a külpolitikát és a nemzetközi kereskedelmet egyáltalán nem lenne szabad ideológiáknak alárendelni.

Németországnak jelentős gazdasági érdekei vannak Kínában, ezért a jó kapcsolatok fenntartása a realizmus, a pragmatizmus, a nemzeti érdek, és nem pedig ideológiai hozzáállás kérdése” – mondta.

Maximilian Krah, az AfD EP-képviselője korábban arról nyilatkozott a kínai médiának, hogy Németország Kínától való elszakadása csak Amerika érdekeit szolgálná, és súlyosan károsítaná a német ipart. Arról beszélt: a németországi Kína-ellenes erők nem képviselik a németek érdekeit, és sürgette Olaf Scholz német kancellárt, hogy az országa gazdasági érdekeit helyezze előtérbe. Hozzátette azt is, hogy Berlinnek ki kell maradnia a Washington és Peking közötti konfliktusból. „Amerika háborúinak megvívása nem a mi érdekünk” – fogalmazott. 

Ezt is ajánljuk a témában

A kínai külügyminisztérium az AfD hozzáállását racionálisnak nevezte, miután Alice Weidel elítélte a NATO által szerinte elkövetett hibákat, amelyek az ukrajnai háborúhoz vezettek. Csao Licsian külügyi szóvivő akkor sajnálatosnak nevezte, hogy a Weideléhez hasonló józan hangok nem elég erősek ahhoz, hogy befolyásolják a nyugati katonai szövetség politikáját.  

A kínai diplomácia már többször jelét adta, hogy Pekingnek nincsenek ideológiai preferenciái, amikor külpolitikáról van szó,

több másik ország jobboldali pártjaival jó kapcsolatot ápol, 

legyen szó, akár Magyarországról vagy Franciaországról. A kínai külügy kifejezte, mindenkivel készek jó kapcsolatot ápolni, aki érdekelt a kölcsönösen előnyös együttműködésben. Pekingnek természetesen kapóra jön az is, hogy kiépítse kapcsolatait Németország jelenleg leggyorsabban növekvő pártjával, miközben a többi nagy párt egyre ellenségesebb Pekinggel szemben. 

***

Nyitókép: Getty Images /  picture alliance / Contributor

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dios1968
2023. szeptember 03. 15:00
Legalább ezek meglátták merről tudják esetleg a német gazdaság alátólni a széket, hogy ne seggeljen a földre. Ami tudjuk igen csak befolyással van a miénk állapotára is!
nempolitizalok-0
2023. szeptember 03. 13:14
Most már az oroszokkal is kellene és akkor kikerülhetnek abból a gödöből, amibe az amerikaiak és cselédeik, a libsi-bolsik lökték a németeket. Amivel persze mi is nagyon jól járunk.
Namond
2023. szeptember 03. 13:14
Jó erről tudni; "A nyár folyamán látogatást tett az Alternatíva Németországért (AfD) párt magas rangú delegációja Pekingben és Sanghajban." Persze jobb lenne előbb, mint utóbb. De utóbb is jobb, mintha szokásuk szerint elhallgatnák az orbánista fidesznyikek.
Kovács Ubul
2023. szeptember 03. 13:11
"folyékonyan beszéli a mandarint, hat évig élt Kínában" -helyben is vagyunk ;))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!