Brüsszelben olyan körbezsarolás zajlik, ami alapján a Keresztapa negyedik részét is le lehetne forgatni

„Bemutatták a Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyvét, amely egyfajta sajátos, magyar globalizációs választ vázol fel első ránézésre. Ez volt a cél?

Először is tisztázzuk: különbséget kell tenni globalizáció és globalizmus között. A globalizáció leginkább a természeti jelenségekhez hasonlítható, amelyek tőlünk függetlenül léteznek. Például arra sincs ráhatásunk, hogy a Nap minden reggel felkel. Arra viszont már van, hogy miként viszonyulunk ehhez, siránkozunk rajta, vagy pedig kikelünk az ágyból, felöltözünk és elmegyünk dolgozni.

Ehhez képest más a globalizmus, ami a globalizáció egyik legmeghatározóbb neoliberális ideológiája volt az elmúlt évtizedekben. Állásponton szerint mára ez utóbbi fulladt és üresedett ki, és valójában a globalizációnak nincs is szüksége ideológiára. Az persze, hogy egy ország mit tesz ezzel a helyzettel, miképpen olvassa a világot, egyáltalán nem mindegy.

A kérdésre tehát ebben az értelemben igen a válasz. Szerintem komoly dolog az, hogy az elmúlt majdnem másfél évtizedben annyit erősödtünk mi magyarok, hogy már nem csak azt tudjuk elmondani a világnak, hogy mi a magyar stratégia vagy hogyan gondolkodunk egy-egy kérdésről, hanem a világban zajló folyamatokról is tudunk érvényes állításokat tenni, amelyekre odafigyelnek más országok.

Mennyire van esélye egy 10 milliós országban tömörülő 15 milliós népnek megteremteni a kapcsolatokat a blokkosodó világban?

Ha csak a trendeket, az erőviszonyokat – ahogy mondani szokták – a nagy számok törvényszerűségeit nézzük, ha csak hagyjuk, hogy a maguk logikájában történjenek a dolgok, akkor természetesen nem túl jók az esélyeink. De ha belegondolunk, a kérdésben megfogalmazott probléma tágabb kontextusban is megállja a helyét. Volt-e esélye Mátyásnak és Hunyadinak a török ellen? Volt-e esélye az ország megmaradásának az első világháború után? A történelem során a számok ritkán voltak a magyarok oldalán, de mégis itt vagyunk, minden lehetetlen körülmény ellenére. Ezért a mindenkori magyar politikának az a feladata, hogy ne hagyja, hogy Magyarország elszenvedője legyen a világ folyamatainak, hanem a lehetőségekhez mérten találja meg, miként lehet a kedvezőtlen helyzetet a maga javára fordítani. Ez a huszárvágás a magyar politika nagy művelete, most is erre van szükség.

Ha tovább megyünk az elméleti síkon, hogy néz ki a konnektivitás a valóságban? Gazdasági vagy politikai elmélet ez inkább? Esetleg mindkettő?

Sokkal több mint gazdasági vagy politikai elmélet. A konnektivitás mint fogalom valójában a komplex hálózatok kutatásának elméletéből érkezik, s lényegében bármilyen hálózati kapcsolatokon alapuló rendszer leírható a segítségével, így a nemzetközi kapcsolatok is. A konnektivitás – mindenkitől ezúton is elnézést kérek ezért a magyar nyelvtől idegen szóért – egy olyan elmélet, amely azt mondja ki, hogy a kapcsolatok mélységének és mennyiségének növelése esetén az adott ország relatív előnyökre tesz szert. Ez az elmélet lényege. Vagyis minél nagyobb számúak és minél mélyebbek, „hálózatosodottabbak” ezek a kapcsolatok, annál nagyobb, relatív erőnlétre lehet szert tenni általuk.

A konnektivitás magyar stratégiája pedig az arra vonatkozó képesség, hogy a kapcsolatokat úgy tudjuk bővíteni és mélyíteni a következő évtizedekben, hogy ezáltal relatív előnyökre tegyünk szert, és az ebből fakadó esetleges hátrányokat pedig semlegesíteni tudjuk.”

***

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád