Bulgária mint fekete-tengeri partvidékkel, felségvizekkel rendelkező, a Balkán közepét elfoglaló ország mindig is stratégiailag fontos helyen feküdt. A középkori Bolgár Birodalom évszázadai után a Török Birodalom része lett az ország, majd a 19. századi nemzeti ébredések, valamint az oszmánok végzetes meggyengülése idején elindult a függetlenedés útján. Ebben nem kevés segítséget nyújtott a törökökkel hagyományosan konfliktusos viszonyban álló cári Orosz Birodalom is. Szentpétervár ott bábáskodott a 19. század végére független királysággá vált Bulgária születése körül. A 2. világháború után pedig Bulgária is a szovjetek csatlósállama lett,
ráadásul a nyelvi és a kulturális közelség miatt nagyon erős szálakkal Moszkvához,
s eléggé keményvonalas kommunista diktatúrát is vitt a szófiai vezetés.
Az 1989-es rendszerváltások után viszont az eltelt idő nagy részében világos nyugatos irányvonalat vitt Bulgária. Ugyan az oroszpárti, régi és újabb orosz érdekek felé bekötött politikai és gazdasági érdekkörök is fontos szerepet játszottak az országban, Bulgária a kétezres években végül az EU és a NATO tagja lett, fontos közvetítő országként Európa centruma, valamint Törökország és Görögország között. Mindez persze nem oldotta meg azt a helyzetet, hogy Bulgária az EU legszegényebb tagállama volt és az ma is.
Az elmúlt években folyamatos kormányválságok sújtották Bulgáriát,
amik nem elválaszthatók a „nyugatos” és „oroszos” érdekkörök vetélkedésétől sem. Bojko Boriszov GERB pártja ugyan az Európai Néppárt stabil tagja, de ők sem jönnek ki jól az egyenesen Amerikából érkezett, erős nyugati támogatottsággal bíró új, liberális progresszív pártokkal; a régi szocialisták és más szereplők pedig kisebb-nagyobb mértékig „megértőek” maradtak az orosz érdekekkel szemben is. Rumen Radev jelenlegi államfő is mérséklő erőként száll szembe a Bulgáriát az elmúlt években kormányzó nyugatos-progresszív pártokkal.