Szükség lenne a Mádl Ferenchez hasonló „tudós politikusokra” – beszélgetés Paczolay Péterrel

Mádl Ferenc Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődési közoktatási miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság államfője volt. Mádl Ferenc 2011-ben, május 29-én, 10 éve hunyt el. A decennium alkalmából Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság korábbi elnökével, az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájával beszélgettünk.

Ön Mádl-tanítvány hírében áll. Tudunk úgy beszélgetni az elkövetkező percekben, mintha egy kicsit magát Mádl Ferencet kérdezném?

Igen, megpróbálhatjuk, mert ahogy ma is, úgy mindig is igyekeztem gondolatait hitelesen feleleveníteni, bár nyilvánvaló, hogy a gondolatai valahol azért az én szűrőmön jönnek át.

Mádl Ferenc egyszerre volt nemzetközi magánjogász és Magyarország államfője, emellett az Antall-kormányban is fontos közjogi tisztséget töltött be. Először is, hogyan mutatná be egy laikus számára Mádl Ferencet jogászként?

Jogászként – s itt ebben az esetben máris szubjektív egyetemi élményeimre támaszkodom – egy olyan tárgyat tanított, ami a 1970-es évek elején vált ismertté Magyarországon. Összehasonlító jogról, nemzetközi magánjogról beszélünk. Talán ma már senkinek nem kell magyarázni, hogy a szocialista gazdasági viszonyok között ennek a kereskedelmi jognak, különösképpen a gyanakodva figyelt összehasonlító jognak nem volt nagy szerepe. Mádl Ferenc noha ezt nem egyedüliként törte át, a jogág felemelésében felülmúlhatatlan érdemei vannak. Sokat elmond erről, hogy annak idején valóságos paradoxonnak számított, hogy disszertációját az európai gazdasági közösség, a közös piac jogáról írta. Mindenki azt gondolta akkor, hogy ilyen alapon

Milyen stílusban oktatta Mádl ezt az akkor ön által is említett módon, „gyanakodva kezelt” és egyébként korántsem apolitikus jogágat?

Ennek kapcsán rögtön egy személyes emléket is ide tudok fűzni. Kevesen tudják, hogy engem eredetileg a kereskedelmi jog érdekelt, így éltem a lehetőséggel, hogy fakultáció formájában általa oktatott tárgyat is felvegyek. Mádl Ferenc oktatóként igyekezett megvilágítani azt, hogy a nemzetközi gazdálkodás jogának alakításában a kultúra is jelentős szerepet játszik. Mind a mai napig előttem van az a kép, amikor

Megjegyzem, a megjelenése is amolyan „európai” professzoros volt. S nemcsak a Babits-művek és a kollégáinak viseletétől elütő, de egyébként szép okkersárga teveszőr kabátja miatt: ahogy arról maga is megemlékezik, Strasbourgban, az Összehasonlító Jogi Intézetben egy világ nyílt meg előtte. Nyugati lapokat olvashatott. Bejárhatott az Európa Tanácsba, s ott Schumant, Adenauert láthatta személyesen felszólalni.

Hogyan mutatná be egy laikus számára Mádl Ferencet politikusként?

Nem gondolnám, hogy valaha politikusnak készült volna. Azt azonban fontosnak tartom megemlíteni – szembetűnő és számomra példamutató jellemvonása volt –, hogy sosem tért ki a feladat elől. „Nem tunyulni, tevékenykedni” – egyrészt ez a mottó jellemezte őt, másrészt pedig az, hogy nincs olyan feladat, amit egy ember ne tudna megoldani. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden lehetőséget elvtelenül meg is ragadott volna. De mondok egy konkrét példát erre a kettősségre: 1995-ben egy teljesen esélytelen helyzetben elvállalta a köztársasági elnökjelöltséget, amely vállalásról aztán öt év múlva kiderült, hogy nem volt funkciótlan: a Magyar Köztársaság államfőjévé választották. Öt éves ciklusa után azonban nem ragaszkodott ahhoz, hogy 10 évig legyen köztársasági elnök. Jegyzem meg két különböző oldalú kormány alatt volt hazánk államfője, hivatali szerepvállalásának természetéből pedig jól látszódott, hogy igenis alázattal látja el a funkcióját. Nem gondolom, hogy a saját véleményemet erőltetem rá a helyzetre, amikor azt mondom, hogy

Értékei közé tartozik, hogy kompromisszumkereső volt, így az Országgyűlés alakuló ülésén mondott 2002. májusi beszédéből minden ellenére az látszott, hogy az egész ország, s minden politikai párt elnökeként tevékenykedik továbbra is.

Ön szerint ma a 21. században van igény a tudós politikusokra?

Személyes véleményem szerint szükség lenne ilyen karakterekre. Azt látom azonban, hogy a mostani politikai helyzet – nem Magyarországra gondolok messzemenően kizárólag – sokkal inkább a hivatásos politikusok számára nyitja meg ezt a terepet. Magyarország demokráciájának viszonylag rövid történetében érdekes módon két jogtudós is köztársasági elnök lehetett. Magyarország ebből a szempontból tehát jó példája lehet ennek a megoldásnak. Maga

a következő évtizedekben. Ezek közül jó pár be is igazolódott: elég, ha csak a politikai fundamentalizmus globális terjedéséről, vagy a migrációról beszélünk (jóllehet ez utóbbinak 2004-ben még csak előszelét sem érezhettük). Ezzel azt akarom mondani, hogy Mádl nagyon jól ráérzett ezekre a problémákra. 

Mi volt Mádl Ferenc szerepe az uniós csatlakozással kapcsolatban?

Mondhatjuk, hogy az uniós csatlakozás az ő életműve volt. Én azt gondolom, hogy pont ezért a sors különös kegyének tekinthető, hogy épp ő volt az államfő, amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Hiszen ahogy már korábban is mondtam,

Nem véletlen az sem (s hasonlóan szimbolikus értékkel bír), hogy 1994. április 1-jén ő adta be Magyarország csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. 

Mádl Ferenc Dantétól és Erasmustól származtatta az uniós identitás gondolatát. Ön szerint Mádl ugyanazt látta benne, mint ami ma körvonalazódik, és hogyan látta megélhetőnek a nemzetit az uniós identitás mellett?

Mádl elnök úr mindig is hangsúlyozta az Európai Unió melletti elkötelezettségét. Ugyanakkor mindig mellé (de soha nem szembe) rendelte a nemzeti identitást is. Erre vonatkozóan számtalan idézetet lehet hozni tőle. Először is eszembe jut az egyik Horatiustól idézett kedvenc szólása: „a mese rólad szól.” („De te fabula narratur”) Megjegyzem, hogy ez lett volna a mottója a közös piacról írt könyvének, de aztán a cenzúra kivetette, nehogy valaki azt higgye, hogy sci-fit írt. Aztán ezt az aforizmát Mádl elnök úr gyakran felidézte velünk, mint ahogy

Európának – mondta már 2002-ben – a következő évtizedekben komoly próbatételekkel kell szembenéznie. Nemcsak a korábban említett migráció kérdéséről és a politikai fundamentalizmus problémájáról beszélt. Többek között az egészség és a kultúra nagyfokú hiányáról és a pénztőke globalista mozgásának káros nemzetgazdasági következményeiről is. Visszatérve eredeti kérdéséhez ismét Mádl elnök urat kell, hogy idézzem, aki egy korábbi megnyilvánulásában Pilinszky János ritkán idézett bölcsességéhez fordult: „aki valóban szereti a hazáját, teljes lelkével és figyelmével, az egyúttal a mindenség polgára is.” Így azt mondhatjuk, hogy Mádl elnök úr a magyar és az európai identitást egymással szorosan összefüggő értékeknek tartotta, s a kettőt soha nem állította szembe egymással. 

Mádl Ferenc az uniós csatlakozást Magyarország történelme szempontjából az államalapításhoz hasonlította. Ön mit gondol erről?

Tudni kell, hogy Mádl elnök úr derűs ember volt,  és – szemben például velem – meglehetősen optimista világszemlélettel rendelkezett. Ő ennek megfelelően Magyarország történelmét is pozitívnak látta, még a súlyos csapások ellenére is. Az uniós csatlakozással pedig optimizmusát beigazolódni vélte. De például az Európai Uniót illetően gyakran eszembe jut az, ahogyan az EU válságát értékelte. Ha bárki felvetette azt, hogy az Európai Unió visszafordíthatatlan válságba került, neki erre

és minden egyes ilyen mélyrepülésből a korábbinál erősebben került ki. Ezt mondta nekem, valahányszor az Európai Unió kapcsán vetettem fel problémát, és meggyőződésem, hogy ezt most is így látná. 

Végezetül mondana egy személyes anekdotát Mádl Ferenccel kapcsolatban?

Jóllehet ebben a sztoriban az én személyem kicsit túlságosan is előtérbe kerül, de a záró mondat nagyon karakteresen jellemezte az ő humorát, amely egyébként egyszerre volt tiszteletteljes és profán. 2000-ben Ópusztaszeren tartottak egy rendezvényt, amelynek alkalmával Magyarország főjegyzői az elkövetkező évszázadra egy-egy időkapszulát helyezhettek el saját megyéikre, városaikra vonatkozóan. A rendezvény fővédnöke Mádl elnök úr volt, a köztársasági elnöki hivatal képviseletében pedig az időkapszulát én helyeztem el. Miközben a rendezvény műsorvezetője  sorban kérte fel a megyék képviselőit, a hangulat percről percre egyre ünnepélyesebbé vált. Végül elnök úrra került a sor: „Mádl Ferenc köztársasági elnök úr nevében az időkapszulát a hivatalvezető helyettese, »Paczolay Páter« helyezi el.” Ebben a patetikus környezetben ez olyan fura hatást váltott ki, amelyet hitelesen csak az alkalomról készült fényképek tudnának visszaadni: Mádl Ferenc elnök úr kicsit mosolygott, Stumpf István akkori kancelláriaminiszternek fizikailag folytak a könnyek a szeméből, a testőrparancsnok pedig – emlékszem – a fának dőlve rázkódott. A történtek miatt kissé szédelegve tértem hát vissza a helyemre, s mikor az esemény véget ért, ebben a fura hangulatban baktattunk lefelé a domboldalon, mire Mádl elnök úr odafordult hozzám és így szólt: „Páter, ossz áldást a népnek!” Szellemes ember volt, jellemző volt rá, hogy hasonló helyzeteket viccel oldott fel…

Az interjút Dobozi Gergely készítette.

Nyitókép: Mátrai Dávid