A Hertha kirúgta Petry Zsoltot

2021. április 06. 13:43

A Hertha BSC kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette Petry Zsolt kapusedzőt.

2021. április 06. 13:43
null

A berlini klub weboldalán olvasható közleményében azt írta: nem sportszakmai okok miatt döntött így.

Lapunk is szemlézte Petry Zsolt Magyar Nemzetben megjelent interjúját, amelyben a német Bundesligában szereplő Hertha BSC kapusedzője – Dárdai Pál segítője – elmondta véleményét Gulácsi Péter februári posztjáról, amelyben a magyar válogatott kapusa kiállt a szivárványcsaládok mellett. A klub szerint Petry ezen interjúja miatt menesztették őt.

– írta a klub.

„Petry Zsolt munkáját mindig is nagyra értékelték a Herthánál töltött évei alatt. Nyitott, toleráns, segítőkész ember. Soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon” – fogalmazott a vezérigazgató, Carsten Schmidt.

– tette hozzá az igazgatóság elnöke. 

Petry interjújának úgy tűnik, nagy visszhangja lett, a dpa hírügynökség például hétfő este már arról írt, hogy hogy a tömegesen érkező kritikák miatt a Hertha vezetése elbeszélget az ügyről Petryvel.

Nyitókép: Britta Pedersen / DPA / AFP

Összesen 685 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2021. április 07. 10:26
...Orbán választója jav.
aleb19
2021. április 06. 21:01
AZT A QRVA 29 UJ PROPAGANDISTA EGY BEJEGYZES ALATT
Styl
2021. április 06. 20:33
Jajjjajajjjaaaaajjj... Már megint elszaladt a paci a nemzeti jobbos egy síkú emberkéknéll! Megint megy a melldöngetés, a "nekünk jogunk van", és csak a tényeket hagyjátok figyelmen kívül, ami nem, nem csoda, hiszen ha azokat is figyelembe vennétek, akkor az egész melldöngetésnek semmi értelme nem lenne! :) Tehát az elejéről! Gulyás nyilatkozott! Mondott amit mondott, van aki egyet ért vele, van aki nem! (lesz.rom) Hrutka a saját Fb oldalán írt egy támogató bejegyzést. Van aki egyet ért vele van aki nem. (lesz.rom) Tehát nem nyilatkozott, csak leírta a véleményét! Kirúgták... :) Magán emberként nyilatkozott! (Na ez már érdekes) A következő felvonás, hogy a Petry is nyilatkozott, mint a Herta kapus edzője. Olyanokat mondott hogy, "Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben.”" Majd egy perc múlva: "Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorláspolitika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása.” Tehát a drága jó Petry Gulácsinak tiltaná hogy társadalompolitikai kérdésekben nyilatkozzon, de ő maga ezt teljes lelki nyugalommal megteszi! De úgy-e az igazság az hogy van aki egyet ért vele van aki meg nem. (még ez sem igazán érdekes) Csak hogy! Hrutka magán emberként írta a saját Fb oldalára a saját véleményét, és kirúgták, ugyan akkor Petry mint a Herta kapus edzője nyilatkozott egy újságnak. (na ez már nem mindegy) Petry aláírta a Herta chartáját, viszont az interjúban olyanok hangzottak el amik ennek a chartának, (ami a szerződésének a része) pont az ellenkezője. Petry egy alkalmazott volt! Megszegte a szerződését, nem csak az interjú tartalmával, de azzal is hogy a Herta tudta nélkül nyilatkozott, mint a Herta kapus edzője, a Herta hivatalos álláspontjával ellentétes tartalommal. Tehát csak viszonyításként! Hrutka magán ember, a saját oldalán, és kirúgták a véleményéért! Petry alkalmazottként többszörösen szerződést szegett, és kirúgták, a véleményéért! Mi előtt még bárki leírná, hogy de akkor is...! Példa: Alkalmazott vagy egy drága szállodában. Amikor beléptél aláírtad a szerződésedet, amiben benne van hogy mikor hol és mit kell csinálnod, milyen ruhában, mik az elvárt viselkedési szabályok, és az is hogy a szálloda nevében nem nyilatkozhatsz újságíróknak, csak a szálloda engedélyével. Te viszont leszarod, és a saját véleményedet előadod egy újságírónak, engedély nélkül, ám de ez a vélemény nem csak hogy nem esik egybe a szálloda véleményével, de szó szerint kárt okoz a melóhelyednek. Szted kirúgnak, vagy te leszel a hónap dolgozója? Lehet bele vinni a melldöngetést, meg libsizést meg amiket szoktatok, de ez csak ennyiről szól! :) További kellemes hisztizést!
Tádécska
2021. április 06. 20:00
A HVG nem engedi a kommenteket ebben a témában. Jellemző.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!