Irán korlátozza a NAÜ-ügynökök mozgását, de maradhatnak az országban

2021. február 22. 12:54

Jelentős eredményre vezettek Teherán szerint az Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója közötti tárgyalások - közölte hétfőn az iráni külügyi szóvivő egy sajtótájékoztatón.

2021. február 22. 12:54
null

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója vasárnap tárgyalt Ali Akbar Szálehivel, az iráni atomprogram vezetőjével és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel azzal a céllal, hogy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak arra, hogy a szervezet ellenőrei folytathassák a 2015-ös atomalku betartásának ellenőrzését.    

Az iráni külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy bizonyos dolgokban megegyezésre jutottak az atomsorompó-egyezmény által előírt ellenőrzések végrehajtása érdekében.    

Grossi vasárnap este azt közölte, hogy a NAÜ szakértői folytathatják a szükséges ellenőrzéseket az iráni nukleáris létesítményekben, erről ideiglenes technikai megállapodás született az iráni hatóságokkal.

„Korlátozott lesz a hozzáférésünk, de a szükséges szintű ellenőrzés fenntartására meglesz a lehetőségünk” – mondta Grossi.    

Irán múlt héten tájékoztatta a NAÜ-t arról, hogy többé nem tartja magát a 2015-ös hathatalmi nukleáris megállapodás úgynevezett kiegészítő jegyzőkönyvéhez,

mert Teherán szerint a többi aláíró sem a szerződésnek megfelelően alkalmazza azt. A kiegészítő jegyzőkönyv teszi lehetővé, hogy a NAÜ ellenőrei bármilyen iráni létesítményt vizsgálhassanak, amelyet szükségesnek tartanak megnézni. Az iráni parlament nemrég olyan törvényt fogadott el, amely korlátozza a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreinek szabad mozgását Iránban. A jogszabály február 21-én – Rafael Grossi látogatásának napján – lépett életbe.    

A külügyi szóvivő elmondta: a parlament döntésének megfelelően az atomsorompó-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvének önkéntes végrehajtását felfüggesztették.

A nukleáris létesítményeket megfigyelő kamerák bekapcsolva maradnak, de semmilyen felvételt nem továbbítanak a NAÜ-nek. Az iráni atomenergia-ügyi hivatal szerint a felvételeket törölni fogják, ha három hónapon belül nem oldják fel a Teheránnal szembeni szankciókat. Az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején, 2018 májusában egyoldalúan kilépett az Iránnal kötött atomalkuból, és azóta újra szankciókkal sújtja Teheránt.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Roland Schleger

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!